Gyógyzene

Migrénem van. Tuti, hogy az új diéta miatt, de végül is mindegy. A háziorvostól kaptam még háromféle tablettát, anyától pedig még négyet. A legjobb tanácsot mégis Dia adta.

– Miért nem hallgatsz zenét? Nekem akkor volt ilyenem, amikor a szüleim váltak, és akkor a lassú számok mindig segítettek.

Igazából csak azért mentem át hozzá, hogy a mai leckét elkérjem, de az lett a vége, hogy este hétig sétálgattunk a városban, úgy, hogy Dia fülhallgatójának egyik vége az ő, a másik az én fülembe volt dugva, és hallgattuk a lassú, üvöltözős norvég metált.

És furcsamód hatott.

Green Day - Novocaine fordítás

(nem tudom, a blogfelület miért zárja automatikusan jobbra a verseket, de ő tudja. Én ma nem ellenkezem senkivel.)

Kapcsold ki az érzést itt bennem,
Édesen a migrén hangja szól,
Mintha fájó fog lennék a fejben,
Én esküszöm, hogy nem bírom tovább!

Add, és én lenyelek bármit,
Akármit, ha az elkábít,
Húzz közel a szívedhez,
És mondd, hogy minden rendben lesz,
Ígérd meg, hogy nem érzek semmit,
Adj még Novocaine-t!

Nélkülem az agy csak üres test,
Hadd csókoljam álmom démonát,
Vicces, de ez mindent rendbe tesz,
Jimmy szerint jobb lesz odaát…

Ha érdekel…

Nagyon fáj a fejem.

Még két beutaló

Mivel a góckutatás nem mutatott ki semmit, ma visszamentem a háziorvosomhoz, hogy együtt folytassuk a tippelgetést.

– Nincsenek újabb tüneteid?

– Néha szédülök – feleltem. – De az csak az új diéta miatt van.

Átnyújtottam neki az étrend leírását, reménykedve, hogy élből eltilt tőle, de ő csak némi homlokráncolt hümmögés után óvatosan megszólalt:

– Nem gondolom, hogy hatni fog, de ha nem árt, érdemes megpróbálni. – Diplomatikus válasz volt, az biztos. – És tényleg nem érzel mást?

– Mi másra tetszik gondolni?

– Például dübörgő hang vagy fényvillanások, látszólag minden ok nélkül. Hallucinációk.

– Hogy… mi?

– Szédülés, hányinger, hirtelen szomjúság, ájulások? Ilyesmik sem voltak?

– Nem, semmi hasonló.

– Azért nem lehetünk elég óvatosak, adok egy beutalót az onkológiára. És ha bármi olyasmit észlelsz, amit mondtam, azonnal szólj. Hívj fel, akár éjjel is… jó?

Bólintottam, de nem tudtam, mire fel ez a nagy felhajtás. Mindenesetre két beutalóval lettem gazdagabb, az egyik az onkológiára szól, a másik az endokrinológiára. Bármit is jelentsenek ezek a nevek.

De most nem írok tovább, mert tényleg nagyon fáj a fejem. Valószínű az étrendtől van. Kóstoltatok már sótlan brokkolit? Nem csodálkoznék, ha attól lenne, attól bárkinek megfájdulna bármije. Mármint a feje. Az. Ja.

Óda a tejről

Ezt el kéne olvastatnom anyámmal, mert néha úgy viselkedik, mintha a tej az ördög csúnyábbik végéből folyna.

Álom

Nagyon különöset álmodtam a természetgyógyász utáni második éjjel. Valószínűleg az lehetett az oka, hogy Dia, egy iskolatársam áthívott magához az este, és megittunk egy-egy sört (amit persze az étrend szerint tilos lett volna, úgyhogy ha látjátok anyukámat, ne mondjátok el neki), ami eléggé megcsapta a kis fejem - könnyebben megviseli az embert az alkohol, ha csak zöldséget eszik. Ráadásul a fogamra még mindig fájdalomcsillapítót kellett szednem, mert azért két öltés nem piskóta.

Tehát, álmomban az iskolában voltam, és Diával sétáltunk az osztályterem felé, amikor meghallottam három csajt, hogy rólam beszélgetnek.
- Úristen, hogy lehet ilyen hajjal kimenni az utcára? - mondta az egyik, azt hiszem, Sárának hívták.
- Bizony, fúj...
Feléjük fordultam. Dia rángatott, hogy menjünk tovább, de nem voltam hajlandó. Egyenesen a csajok sminktől ráncos képébe bámultam, és azt mondtam:
- Inkább ne legyen hajam, mint hogy olyan fejem legyen, mint nektek!
Az egyikük nevetett, de a másik kettő nekünk rontott. Gyomorszájon rúgtam azt, amelyik Diára támadt, és barátnőmet vonszolva magam után szaladni kezdtem Sára elől.
Dia eltűnt mellőlem, én pedig az iskola alagsoráig menekültem, ahol eltévedtem. Besurrantam egy szobába, ahol nem voltak ablakok, villanyt pedig nem mertem kapcsolni, mert nem akartam, hogy Sára megtaláljon. Szinte fájt a sötétség.
Hamarosan mégis nyílt az ajtó, és megláttam Sára macskaszerű sziluettjét, de nem mozdultam. Megtalál a sötétben - oké, és aztán? Elgyepál? Mi a legrosszabb, ami történhet?
A lány azonnal megtalált, ujjai a vállamra fonódtak, de nem tiltakoztam - aztán olyan kegyetlen nyiszorgást hallottam a hátam mögül, amit csak olló adhatott ki magából. A tarkóm izmai érezhetően lazábbak lettek, ahogy megszabadultak a súlytól, a vállamat és a nyakamat sem melegítette már kevéske megmaradt hajam...
Sára levágta a hajamat.
ROSSZ ötlet, kislány...
Nem gondolkodtam. Kitéptem magam a karjai közül, kicsavartam a kezéből az ollót, és a sötétbe, vaktában arrafelé szúrtam, amerre a lányt sejtettem.
Valami forró csurgott az ollót tartó kezemre, fojtott bugyborékolást hallottam, az olló remegett. Ijedtemben elengedtem, amit egy súlyos test tompa puffanása követett.
Egy pillanatig csak álltam a sötétben, és rácsodálkoztam, milyen forró is az emberi vér.
- Erre, tanárnő - hallottam Dia hangját az ajtón túlról. Valahol a folyosón fény gyúlt, és a halvány derengésben elém tárult a szoba... és a vér. A rengeteg vér.
Sára a padlón hevert a lábam előtt, egy hatalmas vértócsa közepén, a lenyesett tincseim úgy sodródtak a vörös trutyiban, mint apró vitorláshajók. Blúzán már egyáltalán nem látszott, hogy valaha fehér volt, az olló mindkét hegyével a torkába fúródott, a rengeteg vérből ítélve egyenesen az ütőerekbe.
- Esküszöm, tanárnő, hogy nem mi kezdtük, és Sára... láttam, hogy volt nála egy olló!
Meg fogják látni, mit tettem - futott át az agyamon. - Megöltem, és nemsokára mindenki meg fogja tudni... börtönbe fognak zárni, nem fejezhetem be a gimnáziumot, soha nem mehetek egyetemre, soha nem lehetek tanár, nem lehetek az, aki akarok, és még a hajam is oda! Minden elveszett, minden!
Kihúztam az ollót Sára torkából, és lekuporodtam a fal mellé, a vérbe. Nagy levegőt vettem, és a jobb kezembe véve az ollót mélyen felszántottam a bal csuklóm, de nem keresztben, hanem hosszában, fölfelé. Át akartam venni az ollót a bal kezembe, hogy soha, soha senki... hogy ne kelljen látnom Dia ijedt arcát, vagy a tanárnőt, ahogy sikít, de annyira fájt az első seb, hogy nem tudtam megfogni az ollót.
"Pengét kéne hordanom magamnál - merült fel bennem a gondolat. - Hátha legközelebb jól fog jönni"
MIFÉLE LEGKÖZELEBB?!

Zokogva ébredtem, alvás közben a csuklómat markoltam, mintha el akarnám állítani a nem létező vérzést. Fel akartam kapcsolni a villanyt, hogy biztos lehessek benne, hogy... tudjátok, hogy ép vagyok, meg minden, de a villanykörte csak egyet villant, és egy fojtott pukkanás kíséretében megadta magát az öröklétnek
Úgyhogy sötétben botorkáltam el a fürdőszobáig, ahol szerencsére már nem sztrájkoltak a villanyok, a látványtól azonban majdnem felsikítottam.
A hálóingem TÉNYLEG véres volt - aztán rájöttem, mi a helyzet, előszedtem a szekrényből egy tampont, és a megfelelő intézkedések és hálóingcsere és ágyneműcsere után nyugodtan ("nyugodtan") aludtam tovább.

Furcsa egy éjszaka volt.

Gyógyvarázsló

Október végén, amikor már mindenkinek fel kellett volna ébrednie a szeptemberi szendergésből, Anyával ellátogattunk egy budapesti hajklinikára.
- Maga stresszel? - kérdezte az immár szokásos kérdést a hölgy, aki nem mutatkozott be (és a leleteire sem írta rá a nevét, szóval azóta sem tudom, hogy hívják). Elmondtam, mi a bajom, mióta hullik a hajam, mit mondtak eddig.
- Trichológus látta már az esetet? - kérdezte, de fogalmam sem volt, mi az a trichológus. - Hajgyógyász. Egy olyannal sem ártana megnézetned.
Mielőtt elmerenghettem volna, hogy ezek szerint ő nem ilyen szakorvos, vizsgálgatni kezdte meggyötört kobakomat, innen is, onnan is kicsippentve egy-két hajszálat. Elővett egy furcsa kis kézi mikroszkópot, és egyesével végig ment mint a tizenöt kitépett hajszálon.
- Látod, ez szegény milyen ványadt? a hajhagymának sokkal vastagabbnak kellene lennie, teljesen elcsökevényesedett, összetekeredett, és elhalt. Feladta a harcot, látod? - Minden egyes szálnál ugyan ezt mondta, kicsit más szavakkal, egyre nagyobb beleéléssel. - A hajad nem konkrétan hullik, egyszerűen nem nőnek új szálak a régiek helyett. Mintha a hajhagymáid megelégelték volna a dolgot, mintha felmondtak volna a munkahelyükön. A felmondási időt még letöltik, de új feladatot nem vállalnak, ez itt a nagy baj.

Egyre reménytelenebbnek éreztem a helyzetem. Olyan volt, mintha nem is a hajamról, hanem rólam beszélne, én lennék a felszín alatt elrohadva, én mondtam volna, hogy kiszállok a buliból, hogy oké, amit csinálok, még megteszem, de köszönjetek el, mert elég volt. Mert feladom.

A tizenvalahányadik szálnál jártunk, amikor majdnem sírva fakadtam, csak az ijedtség tartott vissza, mert a falként funkcionáló függöny mögül kiabálás hallatszott.
- Úristen, mi van a számítógéppel?!
- Halkabban, Katika, kuncsafttal vagyok! - szólt vissza a kezelőm.
- Jó, de a rendszer... az egész rendszer elszállt! Még azt sem tudom megnézni, ki volt előjegyezve hatra... tiszta kék halál...
- Látják, a modern technológia mennyi stresszt okoz? - mentette meg egy huszárvágással a helyzetet a gyógyász, majd rátért a kezelés lehetséges módjaira, miközben Katika tovább szitkozódott a háttérben.

- Maga savas, ez az első és legfontosabb, amit megállapíthatunk, ez minden problémájának a gyökere. Itt ez az étrend - és mint egy bűvész, húzta elő a fiókjából a papírlapokat -, ami egészen biztosan segíteni fog, hiszen a problémája hormonális. Aztán itt van néhány hasznos táplálékkiegészítő, úgy mint omega három, hat, kilenc, és mindenféle prímszámok (a hat és a kilenc nem is prímszámok - gondoltam), vas, folsav, azzal csak óvatosan, mert savasít, D-vitamin, C-vitamin, merthogy az étrend alapján cukrot nem szabad enni, Schüssler-só, lúgosításra, és segíti a hajnövekedést, ebből háromfélét adhatok...

És sorolta, sorolta a végtelenségig. Összeadva pont annyiba fognak kerülni, mint a jogsi - futott át az agyamon, és belepillantottam az étrendbe.

Lúgosító étrend tápanyaghiány megszüntetésére - állt a fejlécen, cirádás betűkkel nyomtatva.
Összefoglalva: minimális szénhidrát, minimális olaj, vagy zsír (olajat tablettában kell szedni). Nulla tejtermék, kalciumot tablettában kell szedni. Csak fehér hús, a vörös húsban található vasat tablettában kell szedni. Semmi cukor, és hogy ne fáradjon el túlságosan a szervezet a cukormegvonástól, minél kevesebb mozgás - a mozgás úgyis savasít, és egészségtelen, nem? NEM?!

Ott szakadt el a cérna. Egészségtelen a mozgás? Szedjek egy rakás gyógyszert (nem, nem gyógyszer, étrendkiegészítő! - mintha nem ugyan az gyártaná...), és cserébe ne egyek egy rakás dolgot? Ne egyek csokit? Ne egyek sajtot? Nem ihatok sört? SÖRT, az isten szerelmére! Olyan ez, mint egy durva fogyókúra, ami a háta közepére sem hiányzik az alig ötven kilós jómagamnak, tizenhét évesen még jócskán növésben vagyok, és... és... nem ihatok kakaót? 

- A rohadt életbe, ez megrázott! - kiáltotta Katika a szomszéd irodából, a kézi mikroszkóp hangosan pittyegni kezdett, majd büdös, kék füst csapott ki belőle.
- Mi a fene van? - kiáltotta ezúttal egy férfihang, valahonnan az épületből. - Ez az ingadozás kikészíti az elektromos akupunktúragépemet!
- Ez egy régi bérház - magyarázta a kezelőm, ahogy kifelé tessékelt minket. - Előfordulnak áramingadozások, és nem ártana a kislány környezetében is megnézetni az elektromos készülékeket, hallottam már áramallergiáról. Jómagam ugyan még nem kezeltem, de elvileg lehetséges. És tizenkét hét múlva várom önöket kontrollra!
Azzal becsapta mögöttünk az ajtót, és talán csak képzeltem, hogy Katika még mindig szitkozódott.

Fogorvos

Ma tizenkét napja, hogy elmentem Fehérváron egy magán fogorvosi klinikára a Berényi úton. A góckutatás része volt az is, hogy át kellett vizsgálni a fogaimat, mert egy gyulladásban lévő lyukas fog is okozhat hajhullást. És pár éve volt egy gyökérkezelésem, ami akár ennyire rosszul is elsülhetett.

- Mikor diagnosztizáltak OCD-vel? - kérdezte, miután egyetlen pillantást vetett a számra.
- Bocsánat, mivel?
- Obszesszív-kompulzív zavar, más néven kényszerbetegség... arra gondolok, látta-e már szakember, hogy harapdálod az ajkad.
És valóban. Nem egyszer előfordult, hogy idegességemben, vagy csak úgy, ki tudja, miért, addig harapdáltam az ajkam belülről, hogy kisebesedett. Ilyenkor többnyire észre sem vettem, mit csinálok, csak kívülről látszott, hogy grimaszolok, majd egy idő után vér kezd szivárogni a szám sarkából.
De a fene sem gondolta, hogy ennek köze lenne bármihez is.
A fogorvosnőm, nevezett Cser Henrietta doktornő, aki egyébként a legjobb fogorvos, akivel eddig dolgom volt, nem firtatta tovább a mentálhigiénémet, inkább csináltatott a kobakomról egy panoráma-CT-t (menő cucc ám egy olyan ;) ), amin egyértelműen látszott, hogy be van gyulladva a jobb alsó hatos fogam gyökere.
Ez a fogam egyszer már átélte a gyökértelenítés élményét. Nem lenne értelme mindent leírnom, ami az alatt a kezelés alatt történt, elég annyit, hogy nem sikerült tökéletesen. Az a két gyökér gyökér ugyanis félhold alakban egymás felé hajlott, ezért az első próbálkozásnál az egyenes gyökérfúró nem ért végig a nyúlványokon, benne hagyta a cuccmákot a fog aljában, és a cuccmák ott bizony jól érezte magát.
Az, hogy a hajhullásom két évvel hamarabb kezdődött, mint a gyökérkezelés, szinte mellékes volt.
A doktornő hátradöntötte velem a széket, valami hideg spray-vel elzsibbasztotta a szám, majd megjelent felettem egy hatalmas fecskendővel.
- Ez kellemetlen lesz - mondta, és én eltöprengtem, mekkora fájdalom lehet az, amikor már az orvos sem azt mondja, hogy semmit nem fogok érezni.
A pillanatban, amikor a tű átszúrta a fogínyem, a fogorvosi szék fölé szerelt sokwattos lámpa kettőt pislogott, én pedig a következő fél napban úgy éreztem, mintha az állkapcsom felszívódott volna a negatív térben.
- Most egy kicsit hagynunk kell, hogy hasson - mondta a doktornő.
- Remélem lidokain, mert az ki tud ütni - akartam mondani, de csak valami elhaló bugyborékolás jött ki az elzsibbasztott torkomon.
Nem igazán mertem fészkelődni, tudjátok, a fogorvosnál rájön egy olyan érzés, mint amikor rendőrt látsz - a teljes, sürgető bizonyosság, hogy jobb lenne valahol máshol lenned.
Nem sokkal ez előtt a kalandom előtt olvastam Karinthy Frigyes könyvét, az Utazás a koponyám körül-t, ahol az író egy verset mondott, miközben az agydaganatát műtötték, hogy megnyugtassa magát, mérje az időt, és figyelhesse, nem ment-e még el az esze. Bár az én problémám sokkal kisebb volt, úgy gondoltam, nem ártana kipróbálnom a módszerét.
"Ott ült a császár... dús hajában hét csillag volt a diadém, szolganépek térden állva imádták, barna köldökén a Göncöl forgott, válla balján lámpásnak állt a Holdkorong, csak a bohóc sírt trónja alján..."
Ekkor bukkant fel a látóteremben a doktornő, kezében egy hatalmas fogóval.
"Gót ablakában sírt az orvos: Uram, nektárod merre nő, mely ír minden kínra, s melytől meggyógyul minden szenvedő?"
A fogó a fogamba markolt, éreztem, milyen szilárd és végleges szorítás ez.
"S az ajtó nyílt: keszeg magiszter táncolt végig a szobán, kezében mély ólomkehelyből kínálva színtelen borát: "Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor, s nincs seb, mit heggel nem takar, igyál, testvér; e mély pohárból csupán az első korty fanyar."
Azt, hogy a doktornő milyen erővel küzd a ferde hajlamú gyökereimmel, csak a rágóízületeim tompa sajgásából tudtam megállapítani, és onnan, hogy a doktornő egyre hangosabban zihált.
"A vén paraszt már tudta, s várta alkonytájt kinn az udvaron. "Görnyedt testünknek nincsen ára, és úgy halunk meg mint a barom. Kaszás testvér! Sovány a földünk! Könyörgöm, egyet tégy nekem - ha elviszel, trágyának szórd szét testemet kinn a réteken!"
- Sajnos muszáj lesz kettévágnunk a fogat - mondta a doktornő, habár szerintem biztos volt benne, hogy nem vagyok magamnál. - Úgy egészen biztosan ki fog jönni.
A fog kettévágása meglehetősen eseménytelen volt, az eddigi küszködéshez képest szinte egyenesen kellemes. A fúró vinnyogása biztosan az őrületbe kergetett volna, ha a lidokain nem hatott volna rám olyan erővel, mint a kriptonitból főzött pálinka.
"Ha jössz, a Holdleánytól este a cukrot süvegszám kapod, s minden pirosló reggelente békákon ugrálunk bakot."
- MOST!
Nem is éreztem, mikor került újra a fogó a számba. Fájdalmat nem éreztem, csak egy olyan furcsa, üres, szeles érzést, mintha egy lyuk lenne a létezés szövetén. Hallottam a roppanást, mégis a rántás volt az, ami igazán megijesztett - és hogy abban a pillanatban a nagyteljesítményű műtőslámpák kialudtak, és a szoba sötétségbe borult.
"Éjfél borult a háztetőkre, és kuvikhang szólt a berken át, midőn a Bankár útnak indult elásni véres aranyát..." - mantrázta tovább a megnyugtató versikét az agyam egy része, ami nem fogta fel a történteket.
Végül a szitkozódó asszisztensnő hozott lámpákat, hogy be tudták fejezni a műveletet, kiszedték a kettéfűrészelt fog másik felét is, majd a nyílt sebet két öltéssel varrták össze.

- Azt viszont, hogy megszűnik-e a hajhullásod, nem tudnám megmondani. Amikor egy begyulladt fog okozza a hajritkulást, az olyan, mint az orosz rulett - addig lövünk, amíg meg nem találjuk, melyik lyukban volt a golyó. Mint az indirekt bizonyítás: ha abbamarad a hajhullásod, ez a fog tehetett az egészről.

Nem ez a fog volt a hibás.

Góckutatás

Tuti említettem már ezt is, valami olyasmiről van szó, hogy ha valami gyulladásban van, akkor attól is hullhat az ember haja, ezért végig kellett járnom egy csomó szakorvost is, csak nehogy unatkozzak a nyáron. Ezek többsége eseménytelen volt, három azonban nem.

Az első említésre méltó dolog a fül-orr-gégészeten történt. Behívott a doktor, majd jó néhány percig csak az asszisztensnőjével ordítozott, hogy miért gépel olyan lassan. Csak ezután fordult felém, és unottan föltette a kérdést.
- Mi a panasza?
- Hát... tulajdonképpen panaszom az nincs, góckutatásra küldtek.
- Akkor mi a f***ért jött, ha nincs baja? Megáll az eszem.
Matatott egy darabig, elővett egy spatulát, és minden "nyissa ki kérem" nélkül beledugta a számba. Hátrahőköltem, és mivel gondoltam, illik szólnom, azt mondtam:
- Bocsánat, de nekem a hányó-reflexem kicsit túl érzékeny...
- Majd én tudom - azzal úgy nyomta le a torkomon a fémspatulát, hogy csoda, hogy nem hánytam őt le (pedig rohadtul megérdemelte volna!), és közben meg is karcolta a torkomat belülről.
Ha megkarcolják az ember torkát, az nem kellemes. Reflexből megpróbáltam ellökni az orvost, aki erre levágta a fémspatulát a padlóra, és azt ordította az asszisztensnek:
- Írja rá a leletre, hogy együttműködés hiányában nem vizsgálható! - Aztán hozzám fordult: - Remélem a fiújával is ilyen!
Zokogva mentem ki a vizsgálóból (amivel azt hiszem, sikerült halálra rémisztenem a váróban ücsörgő anyukát és a nyolcévesforma kisfiát), és a "vizsgálat" után fél óráig vért köptem.
Egy másik orvos aztán megerősített benne, hogy semmi baja se a torkomnak, se z orr- vagy arcüregeimnek, se semminek, ami a fül-orr-gégészet szakterülete volna.

A második a hasi ultrahang volt. Előtte egy közelben lakó barátnőmnél voltam, ezért futva mentem a vizsgálatra, és percre pontosan akkor hívtak be, amikor betoppantam a váróba.
Az orvos rettenetesen öreg volt, de nagyon kedves. Kérdezgetett, mi a bajom, neki is elmeséltem töviről hegyire, hogy hajhullás, ő is megkérdezte, stresszes vagyok-e, erre őt is kinevettem.
Az ultrahang természetesen nem mutatott semmit, meg is kaptam a negatív leletet, és búcsúzóul egy jó tanácsot:
- Szedjen fel pár kilót, kislány, vagy legalább ne fogyjon többet, tudja, a súlyingadozás is okozhat hajhullást.
- Hát, rajtam nem múlik - mondtam.

A harmadik vizsgálat a fogorvos volt, de arról majd a következő bejegyzésben.

Éljen Szeptember 1-je

NEM VAGYOK EMO!

Oké?! Mindenki ezzel piszkál.
Oldalra kell fésülnöm a hajamat, hogy ne látsszon, hogy kopaszodom, és sötét ruhákat hordok, mert nincs túl jó kedvem, mert kopaszodok, ennek semmi köze semmihez! Be lehet fejezni, de komolyan!

*breathe*

Oké, nem vagyok kiakadós fajta, de rögtön első tanítási nap ilyet találni a szekrényembe dugva kiakasztó