2013. december 27., péntek

Vért (mármint páncélvért, nem az, ami folyni szokott)

Ma Levi elhívott sétálni, és végre élesben is kipróbálhattam a parókát.
Működött. Végre nem éreztem azt, hogy mindenki engem bámul, és így a város karácsonyi díszkivilágítása sem szenvedett különösebb károkat. Sőt, pislogáson kívül alig valami történt.
Levi anyjának egyik kabátját viseltem, ami barnaságával egy kicsit sem ütött el a főutcán kavargó karácsonyi tömegtől, vagy a környező utcákon lézengő, forralt bort szürcsölő emberektől.
Szegfűszeg és fahéjillat vonta be az egész belvárost, már délután három felé félhomály volt, a villanygyertyák pedig szikráztak a hidegben (ezúttal nem szó szerint!). Az árusok bódéiból karácsonyi dalok ömlöttek, néhányból pedig az Auld Lang Syne, tudjátok az a skót újévi dal. Levi vett nekem egy bögre forralt bort, és együtt bámultuk a színpadon táncoló óvodásokat, aztán elkanyarodtunk a Pláza felé.
- Tudod már, hogy miben jössz? - kérdezte Levi, amikor beléptünk a zsúfolt, de legalább fűtött épületbe.
- Mibe... hova? - értetlenkedtem.
- Hát a Szilveszterre.
Teljesen elfelejtettem, hogy az iskola újév éjszakáján beöltözős bulit tart. Visszagondolva mintha olvastam volna valahol, mondjuk egy szórólapon, amit a szekrényembe dugtak, vagy egy plakáton a folyosón, nem tudom, de szerintem teljesen érthető, hogy nem foglalkoztam a dologgal.
- Megyek a Szilveszteri buliba?
- Hát meghívtalak, nem?
És tényleg. Azóta annyi minden...
- Muszáj? Tele lesz emberrel.
- Ez a Pláza is tele van emberrel, mégse történik semmi gond.
- Persze, mert felnőttek, és fogalmuk sincs, ki vagyok.
- A buliba se lesz fogalmuk, jelmezes buli lesz, tudod...
- Jaaaa, húzzak zacskót a fejemre? - kacagtam. - Vagy viseljek maszkot?
- Ja, mondjuk, mint egy szuperhős.
Na, de komolyan, minden kedves olvasóm, pontosan tudom, hogy mindőtöknek ugyan az jár a fejében.
- Ciklon?! És majd azt mondjuk, hogy a villámok csak effektek XD
Jól esett úgy nevetni végre, és Levinek végül sikerült valahogy meggyőznie, hogy elmenjek vele. Persze nem gondoltam komolyan, hogy Ciklon leszek, máshoz viszont nem volt jelmezem... jó, Ciklonhoz se volt, de maximum azt mondtam volna, hogy éppen civilben van.
Lelkesen vonszoltam be Levit az első ruhaboltba, majd a másodikba, elfelejtve, hogy negyven (már negyvenkettő!!!) kilóval nehéz lesz lépést tartani önmagammal. A második boltban szédülni is kezdtem, és muszáj volt leülnünk az ételudvarban.Nem tudom, miért gyengülhettem le ennyire, mert mostanában, mióta Leviéknél lakok, nem voltak hangulatingadozásaim, se a villámokkal nem volt baj, de ezt már írtam.
A lényeg annyi, hogy ott pihegtem egy asztalra támaszkodva, remélve, hogy nem csúszik félre a parókám, amikor észrevettem két "haveromat" a szomszéd asztalnál, két tizedikes fiút. Idézőjelben írtam, mert ők is azok közé tartoztak, akikkel néha együtt ebédeltem, és denevérfióka módjára feketében jártak, de a nevüket már nem tudtam volna megmondani. Valahogy sejtettem, hogy a paróka miatt fel sem fognak ismerni (na, meg amiatt, hogy most kivételesen semmilyen katasztrófa nem történt körülöttem). Én meg minek mentem volna oda jópofizni hozzájuk? Jóformán azt sem tudták, hogy nézek ki, és tuti, hogy Raboczkynéról kérdeznének. Úgyhogy csak ültem az asztalra hajtott fejjel, vártam, hogy Levi visszaérjen a vízzel, és hallgatóztam. Shame on me.
Micsoda meglepetés, rólam beszéltek.
- Utolsó nap már nem volt bent.
- Igen, de Bence állítólag még látta aznap délután, és nagyon rossz bőrben volt.
- Az mit jelent?
- Hogy dühöngött.
Csodás! Bence mindenkinek azt mondta, hogy dühöngtem? Jóhogy nem azt, hogy meg akartam gyilkolni! Bár, lett volna benne némi igazság.
- Meg is tudom érteni, Raboczkyné bárkit kiakasztana.
- Igaz az, amit mondanak? - kérdezte az egyik halkabban, mint eddig.
- Sok mindent mondanak.
- És mi igaz abból a sok mindenből?
Most mertem először felpillantani, éppen jókor, mert a fiúk azt ellenőrizték, nincs-e a közelben valaki, aki hallgatózik - vagyis eszükbe sem jutott felém nézni.
- Emlékszel Bárdos Andorra? - súgta az egyik. - Ő nem vízbe fulladt.
- Hanem?
- Találgass.
- Villámcsapás?- suttogta a másik holtra váltan. A szenzációéhségétől felfordult a gyomrom.
- Pontosan! És mit gondolsz, véletlen, hogy fél éve éppen ő verte meg Viola pasiját? - Csak egy pillanatra zökkentett ki, hogy Levit a pasimnak titulálták, pedig... mindegy, nem ez a lényeg. - Na, és az mekkora véletlen, hogy Bárdos Alex is ott volt? Az a Bárdos Alex, aki miatt most Cseremi Zsolt kómában van.
- Ő túlélte?
- Igen, de szerintem csak a szerencsén múlott. Úgy értem, ki tudna tökéletesen célozni azokkal a villámokkal?
- Te láttad már?
- NANÁ! - lódított valamelyik, mert már nem figyeltem. De tudom, hogy hazudott, mert nem sokan láttak, talán tízen összesen, és ők biztos nem voltak közöttük, se a Múzeum után, se a tavaknál.
Kerestem Levit a tekintetemmel, mert őszintén, nem voltam kíváncsi a fiúk beszélgetésére, de nem tudtam kizárni a hangjukat a fejemből.
- Belegondoltál már, mit érezhetnek Zsókáék?
Zsóka, Zsóka, Zsóka... próbáltam felidézni, ki ő, aztán rájöttem, hogy az ő születésnapját tettem tönkre a Múzeumban.
- A húgom ismeri Esztikét, és azt mondta, hogy totál beparáztak! Hogy még az utcára is alig mernek kimenni.
- Na ne viccelj...
Hála az égnek Levi ekkor ért vissza a vízzel, nem tudom, meddig bírtam volna még hallgatni a fiúkat. Azonnal megittam a felét annak a palack víznek, amit hozott, és próbáltam megnyugtatni magam, de így is kiülhetett az arcomra valami, zöld szín, vagy a feszültség, nem tudom.
- Minden rendben?
- Persze, csak... Hallottam, ahogy itt... - A szomszéd asztal felé intettem, de addigra a tizedikes fiúk már elmentek, úgyhogy inkább nem is beszéltem róluk Levinek.
Amikor jobban lettem, Levi hatalmas aggódások közepette átkísért a harmadik boltba, mert most már teljesen biztos voltam benne, hogy el akarok menni a buliba.
A harmadik bolt egy viszonylag felkapott hely volt a Pláza közepén. Itt se tetszett semmi, de érdekes dolgokat az ért találtam itt is, méghozzá régi ismerőseinket, Zsókát, Erzsikét, és még egy barátnőjüket, akinek nem tudtam a nevét.
- Én Piroska leszek - jelentette ki Zsóka.
- Én is Piroska akartam lenni - durcult az ismeretlen lány.
- Látod, azért szólok most, hogy még véletlenül se öltözz úgy, ahogy én. Pár csak a piros melltartó hiányzik, a piros harisnyakötőm már megvan, tök cuki, meg kell majd néznetek!
Az egyik ruhaállvány jótékonyan eltakart minket, így Erzsikéék nem láthattak. Mi se őket, de én intenzíven hallgatóztam, amíg Levi azok között a pulcsik között válogatott, amire a rohamosztagosokat nyomtatták a Star Warsból.
- Nem aggódtok amúgy? - kérdezte az ismeretlen csaj.
- Mitől?
- A kecskéktől.
- Kecskéktől. Beteg vagy az agyadra?
- Csak mert hogy a kecske angolul goat...
- És?
- És a goat az majdnem goth... szóval nem aggódtok a darkosok miatt?
Elég sokáig tartott, mire Zsókának leesett a harmatgyenge szóvicc, de amikor felfogta, hangosan nevetni kezdett.
- Ugyan már! Nekem ennél jóval fontosabb dolgaim vannak. Jó, hogy szóba került, nyitva lehet még a gyógyszertár?
Éppen azon merengtem, mennyire kellett az értelmi szerzőnek agybajosnak lennie, hogy kecskéknek hívjon minket, amikor Levi visszaért a kezében egy Darth Vaderes pólóval.
- Mi baj? Miért nézel ilyen furcsán? - kérdezte. Túl sokáig tartott volna elmagyarázni, úgyhogy csak annyit mondtam:
- Öltözzünk kecskének! - Levi zavartan mosolygott, persze nem értette, mit kéne értenie, de nem kérdezett semmit.
Végül ebben a boltban, méghozzá a gyerekosztályon találtunk egy angyalszárnyat, amit fekete tollakból ragasztottak össze, és két gumiszalaggal lehetett a hátra erősíteni. Gyerekméret volt, de a negyven kilómra simán följött. Ezt nem hagyhattam ott, sőt, lassan már azt is tudtam, minek öltözöm.
- Angyal leszek - mondtam Levinek már kifelé menet. - A halál angyala, vagy a bosszúé...
- És mégis kin akarsz bosszút állni? És főleg, miért?
Nem tudtam értelmes választ adni.
A bejárat előtt Bárdos Alex cigizett két izomagyú barátjával, de nem vettek észre. Ők nem beszélgettek, még csak nem is igazán néztek egymásra, vagy úgy bármire, olyanok voltak, mint az élettelen szobrok.
- Fura, ma minden Táncsicsos a Plázában van? - morogtam, mire Levi meglepetten nézett körül.
- Én egyet sem láttam.

Hát, így szereztük meg az angyalszárnyaimat, Levi anyukájának a ruhái között pedig találtunk egy puha, pántos egyberuhát, ami a bokámig ér.
Gyönyörű angyal leszek.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése