Levél

Szerdán első szünetben hallottam először a hírt, hogy az iskola rendez egy szilveszteri beöltözős bulit! Tök izgalmas, még sose voltam beöltözős bulin, és itt állítólag választanak majd legjobb jelmez díjazottat, és wháááh! Olyan izgatott vagyok!

Na jó, most a negatívumokról. A nap vége felé találtam a szekrényemre ragasztva egy borítékot, és mivel éppen optimista hangulatban voltam, egy pillanatra azt hittem, hogy valaki meg akar hívni a buliba. De amikor jobban átgondoltam, rájöttem, hogy egyrészt korán van még ahhoz, hogy egy másfél hónap múlva esedékes buliba hívjon meg valaki, másrészt nem is nagyon ismertem olyat, aki ilyesmire vetemedne. Csak két embert tudtam elképzelni, aki hajlandó lett volna elhívni, de Levi két évvel jár fölöttem, és alig ismerem, Bence pedig... hagyjuk már, csak nyolcadikas, és nem ennyire szemtimentális.
Maradt tehát a kérdés, hogy ki írta a levelet?
És az volt a baj, hogy ezt azután sem tudtam meg, hogy elolvastam.

"Láttalak vasárnap hajnalban a Múzeumban. Csütörtökön kettőkor legyél a suli mögött."

Azt hittem, meghalok... Lebuktam! Először az futott át az agyamon, hogy hogy lehet, de hát tudtam, hogy hogy lehet. Mindenki látott minket, és Erzsikének sem vagyunk a szíve csücske, de... nem ért váratlanul, de fájt. Nagyon.
Nem mondtam el Diáéknak, és csütörtökön végig igyekeztem kerülni őket.
Végül háromkor letáboroztam a suli mögötti padon, és egy órán át ültem ott, mint egy eleven gyomorgörcs, mígnem felbukkant a levél írója.

Lány volt, magas, fekete hajában vörös melír. Látásból ismertem is, végzős volt, és mint később kiderült, Levi osztálytársa. Hosszú fekete szövetkabátja ijesztően suhogott, ahogy vigyorogva közeledett - és akkor nyilallt belém, hogy nekem egyáltalán nem kéne félnem. Soha többé.
Ha ártani akarna nekem, ha elmondaná, amit látott, az probléma lenne, ez tény. Viszont még nem történt semmi, ráadásul a kisasszony nemsokára kartávolságnyira ér, és akkor én...
Tudtátok, hogy ötven milliamper már halálos lehet?

- Szia, Írisz vagyok - mondta a lány, felém nyújtva a kezét, de nem viszonoztam a gesztust.
- Ha zsarolni akarsz, van egy rossz hírem - mondtam, felkészülve... hát, nem is tudom, mire. Nem vagyok benne biztos, hogy képes lettem volna bántani.
- Ahhoz elég bolondnak kéne lennem - mondta, és kérdés nélkül leült mellém, de még véletlenül sem súrolták egymást a kabátjaink. - Láttam, mire vagy képes. Csodálatos. Még azt is láttam, a parkban mit műveltél utána. Már akkor beszélni akartam veled, de ott voltak körülötted a barátaid, úgyhogy nem mertem odamenni.
- Bökd már ki, akkor mégis mit akarsz - mondtam türelmetlenül. Végre türelmetlen lehettem.
- Nem is tudom, talán... talán a barátod lenni, igen. Mert ismerem az iskolát, és tudom, hogy gondolkodsz...
- Mi?!
- És tudom, hogy ez az egész hova fog vezetni, és a végén szeretnék azon az oldalon állni, amelyik nem döglik meg...
- Te miről beszélsz?!
- És mert van pár haragosom...
Csak néztük egymást, ő gondolom várta, hogy összeálljon a fejemben, amit mond, én meg csak tűnődtem, mióta jár ennyi bolond a suliba.
- Mit akarsz pontosan? - kérdeztem újra.
- Veletek lógni.
- Mi nem valami banda vagyunk... - nem tudtam többet mondani. Nem tudtam mire vélni Írisz viselkedését. Bár számíthattam volna rá, hogy a hatalom vonzza az aranyásókat.
- Persze, megértem. Csak szeretném, hogy tudd, hogy tudom mire vagy képes, és hogy a titkod nálam biztonságban van, és hogy bármi van, rám számíthatsz, és ha történne... valami, tudd, hogy a te oldaladon állok.
Azzal felállt, és elsétált anélkül, hogy hátranézett volna.

Egész úton hazafelé töprengtem, mire arra jutottam, hogy ez a villámoknak szólt, nem nekem. Már éppen kezdtem elbizonytalanodni, hogy vajon Dia és Levi érdeklődése nekem szól-e egyáltalán, amikor csörgött a mobilom, két megállónyira hazulról.
- Halló?
- Szia, Viola, Levi vagyok...
- Szia, Levi.
- Jól vagy? Egész nap nem láttalak, és Dia sem...
- Persze, de miért érdekel?
- Hát... én csak... Dia kért, hogy figyeljek rád.
- Értem. Nemsokára hazaérek, Facebookon beszélünk, jó?
Kicsit nem éreztem fairnek, hogy leráztam, de muszáj volt végiggondolnom a dolgot.
Felhívott, mert tegnap látott utoljára - ez fura.
Felhívott, mert Dia kérte, hogy figyeljen rám? - Ez nem fura, ez hihetetlen.

Pár dolognak utána kell járnom.