Fogorvos

Ma tizenkét napja, hogy elmentem Fehérváron egy magán fogorvosi klinikára a Berényi úton. A góckutatás része volt az is, hogy át kellett vizsgálni a fogaimat, mert egy gyulladásban lévő lyukas fog is okozhat hajhullást. És pár éve volt egy gyökérkezelésem, ami akár ennyire rosszul is elsülhetett.

- Mikor diagnosztizáltak OCD-vel? - kérdezte, miután egyetlen pillantást vetett a számra.
- Bocsánat, mivel?
- Obszesszív-kompulzív zavar, más néven kényszerbetegség... arra gondolok, látta-e már szakember, hogy harapdálod az ajkad.
És valóban. Nem egyszer előfordult, hogy idegességemben, vagy csak úgy, ki tudja, miért, addig harapdáltam az ajkam belülről, hogy kisebesedett. Ilyenkor többnyire észre sem vettem, mit csinálok, csak kívülről látszott, hogy grimaszolok, majd egy idő után vér kezd szivárogni a szám sarkából.
De a fene sem gondolta, hogy ennek köze lenne bármihez is.
A fogorvosnőm, nevezett Cser Henrietta doktornő, aki egyébként a legjobb fogorvos, akivel eddig dolgom volt, nem firtatta tovább a mentálhigiénémet, inkább csináltatott a kobakomról egy panoráma-CT-t (menő cucc ám egy olyan ;) ), amin egyértelműen látszott, hogy be van gyulladva a jobb alsó hatos fogam gyökere.
Ez a fogam egyszer már átélte a gyökértelenítés élményét. Nem lenne értelme mindent leírnom, ami az alatt a kezelés alatt történt, elég annyit, hogy nem sikerült tökéletesen. Az a két gyökér gyökér ugyanis félhold alakban egymás felé hajlott, ezért az első próbálkozásnál az egyenes gyökérfúró nem ért végig a nyúlványokon, benne hagyta a cuccmákot a fog aljában, és a cuccmák ott bizony jól érezte magát.
Az, hogy a hajhullásom két évvel hamarabb kezdődött, mint a gyökérkezelés, szinte mellékes volt.
A doktornő hátradöntötte velem a széket, valami hideg spray-vel elzsibbasztotta a szám, majd megjelent felettem egy hatalmas fecskendővel.
- Ez kellemetlen lesz - mondta, és én eltöprengtem, mekkora fájdalom lehet az, amikor már az orvos sem azt mondja, hogy semmit nem fogok érezni.
A pillanatban, amikor a tű átszúrta a fogínyem, a fogorvosi szék fölé szerelt sokwattos lámpa kettőt pislogott, én pedig a következő fél napban úgy éreztem, mintha az állkapcsom felszívódott volna a negatív térben.
- Most egy kicsit hagynunk kell, hogy hasson - mondta a doktornő.
- Remélem lidokain, mert az ki tud ütni - akartam mondani, de csak valami elhaló bugyborékolás jött ki az elzsibbasztott torkomon.
Nem igazán mertem fészkelődni, tudjátok, a fogorvosnál rájön egy olyan érzés, mint amikor rendőrt látsz - a teljes, sürgető bizonyosság, hogy jobb lenne valahol máshol lenned.
Nem sokkal ez előtt a kalandom előtt olvastam Karinthy Frigyes könyvét, az Utazás a koponyám körül-t, ahol az író egy verset mondott, miközben az agydaganatát műtötték, hogy megnyugtassa magát, mérje az időt, és figyelhesse, nem ment-e még el az esze. Bár az én problémám sokkal kisebb volt, úgy gondoltam, nem ártana kipróbálnom a módszerét.
"Ott ült a császár... dús hajában hét csillag volt a diadém, szolganépek térden állva imádták, barna köldökén a Göncöl forgott, válla balján lámpásnak állt a Holdkorong, csak a bohóc sírt trónja alján..."
Ekkor bukkant fel a látóteremben a doktornő, kezében egy hatalmas fogóval.
"Gót ablakában sírt az orvos: Uram, nektárod merre nő, mely ír minden kínra, s melytől meggyógyul minden szenvedő?"
A fogó a fogamba markolt, éreztem, milyen szilárd és végleges szorítás ez.
"S az ajtó nyílt: keszeg magiszter táncolt végig a szobán, kezében mély ólomkehelyből kínálva színtelen borát: "Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor, s nincs seb, mit heggel nem takar, igyál, testvér; e mély pohárból csupán az első korty fanyar."
Azt, hogy a doktornő milyen erővel küzd a ferde hajlamú gyökereimmel, csak a rágóízületeim tompa sajgásából tudtam megállapítani, és onnan, hogy a doktornő egyre hangosabban zihált.
"A vén paraszt már tudta, s várta alkonytájt kinn az udvaron. "Görnyedt testünknek nincsen ára, és úgy halunk meg mint a barom. Kaszás testvér! Sovány a földünk! Könyörgöm, egyet tégy nekem - ha elviszel, trágyának szórd szét testemet kinn a réteken!"
- Sajnos muszáj lesz kettévágnunk a fogat - mondta a doktornő, habár szerintem biztos volt benne, hogy nem vagyok magamnál. - Úgy egészen biztosan ki fog jönni.
A fog kettévágása meglehetősen eseménytelen volt, az eddigi küszködéshez képest szinte egyenesen kellemes. A fúró vinnyogása biztosan az őrületbe kergetett volna, ha a lidokain nem hatott volna rám olyan erővel, mint a kriptonitból főzött pálinka.
"Ha jössz, a Holdleánytól este a cukrot süvegszám kapod, s minden pirosló reggelente békákon ugrálunk bakot."
- MOST!
Nem is éreztem, mikor került újra a fogó a számba. Fájdalmat nem éreztem, csak egy olyan furcsa, üres, szeles érzést, mintha egy lyuk lenne a létezés szövetén. Hallottam a roppanást, mégis a rántás volt az, ami igazán megijesztett - és hogy abban a pillanatban a nagyteljesítményű műtőslámpák kialudtak, és a szoba sötétségbe borult.
"Éjfél borult a háztetőkre, és kuvikhang szólt a berken át, midőn a Bankár útnak indult elásni véres aranyát..." - mantrázta tovább a megnyugtató versikét az agyam egy része, ami nem fogta fel a történteket.
Végül a szitkozódó asszisztensnő hozott lámpákat, hogy be tudták fejezni a műveletet, kiszedték a kettéfűrészelt fog másik felét is, majd a nyílt sebet két öltéssel varrták össze.

- Azt viszont, hogy megszűnik-e a hajhullásod, nem tudnám megmondani. Amikor egy begyulladt fog okozza a hajritkulást, az olyan, mint az orosz rulett - addig lövünk, amíg meg nem találjuk, melyik lyukban volt a golyó. Mint az indirekt bizonyítás: ha abbamarad a hajhullásod, ez a fog tehetett az egészről.

Nem ez a fog volt a hibás.