Tuti említettem már ezt is, valami olyasmiről van szó, hogy ha valami gyulladásban van, akkor attól is hullhat az ember haja, ezért végig kellett járnom egy csomó szakorvost is, csak nehogy unatkozzak a nyáron. Ezek többsége eseménytelen volt, három azonban nem.
Az első említésre méltó dolog a fül-orr-gégészeten történt. Behívott a doktor, majd jó néhány percig csak az asszisztensnőjével ordítozott, hogy miért gépel olyan lassan. Csak ezután fordult felém, és unottan föltette a kérdést.
- Mi a panasza?
- Hát... tulajdonképpen panaszom az nincs, góckutatásra küldtek.
- Akkor mi a f***ért jött, ha nincs baja? Megáll az eszem.
Matatott egy darabig, elővett egy spatulát, és minden "nyissa ki kérem" nélkül beledugta a számba. Hátrahőköltem, és mivel gondoltam, illik szólnom, azt mondtam:
- Bocsánat, de nekem a hányó-reflexem kicsit túl érzékeny...
- Majd én tudom - azzal úgy nyomta le a torkomon a fémspatulát, hogy csoda, hogy nem hánytam őt le (pedig rohadtul megérdemelte volna!), és közben meg is karcolta a torkomat belülről.
Ha megkarcolják az ember torkát, az nem kellemes. Reflexből megpróbáltam ellökni az orvost, aki erre levágta a fémspatulát a padlóra, és azt ordította az asszisztensnek:
- Írja rá a leletre, hogy együttműködés hiányában nem vizsgálható! - Aztán hozzám fordult: - Remélem a fiújával is ilyen!
Zokogva mentem ki a vizsgálóból (amivel azt hiszem, sikerült halálra rémisztenem a váróban ücsörgő anyukát és a nyolcévesforma kisfiát), és a "vizsgálat" után fél óráig vért köptem.
Egy másik orvos aztán megerősített benne, hogy semmi baja se a torkomnak, se z orr- vagy arcüregeimnek, se semminek, ami a fül-orr-gégészet szakterülete volna.
- Mi a panasza?
- Hát... tulajdonképpen panaszom az nincs, góckutatásra küldtek.
- Akkor mi a f***ért jött, ha nincs baja? Megáll az eszem.
Matatott egy darabig, elővett egy spatulát, és minden "nyissa ki kérem" nélkül beledugta a számba. Hátrahőköltem, és mivel gondoltam, illik szólnom, azt mondtam:
- Bocsánat, de nekem a hányó-reflexem kicsit túl érzékeny...
- Majd én tudom - azzal úgy nyomta le a torkomon a fémspatulát, hogy csoda, hogy nem hánytam őt le (pedig rohadtul megérdemelte volna!), és közben meg is karcolta a torkomat belülről.
Ha megkarcolják az ember torkát, az nem kellemes. Reflexből megpróbáltam ellökni az orvost, aki erre levágta a fémspatulát a padlóra, és azt ordította az asszisztensnek:
- Írja rá a leletre, hogy együttműködés hiányában nem vizsgálható! - Aztán hozzám fordult: - Remélem a fiújával is ilyen!
Zokogva mentem ki a vizsgálóból (amivel azt hiszem, sikerült halálra rémisztenem a váróban ücsörgő anyukát és a nyolcévesforma kisfiát), és a "vizsgálat" után fél óráig vért köptem.
Egy másik orvos aztán megerősített benne, hogy semmi baja se a torkomnak, se z orr- vagy arcüregeimnek, se semminek, ami a fül-orr-gégészet szakterülete volna.
A második a hasi ultrahang volt. Előtte egy közelben lakó barátnőmnél voltam, ezért futva mentem a vizsgálatra, és percre pontosan akkor hívtak be, amikor betoppantam a váróba.
Az orvos rettenetesen öreg volt, de nagyon kedves. Kérdezgetett, mi a bajom, neki is elmeséltem töviről hegyire, hogy hajhullás, ő is megkérdezte, stresszes vagyok-e, erre őt is kinevettem.
Az ultrahang természetesen nem mutatott semmit, meg is kaptam a negatív leletet, és búcsúzóul egy jó tanácsot:
- Szedjen fel pár kilót, kislány, vagy legalább ne fogyjon többet, tudja, a súlyingadozás is okozhat hajhullást.
- Hát, rajtam nem múlik - mondtam.
Az orvos rettenetesen öreg volt, de nagyon kedves. Kérdezgetett, mi a bajom, neki is elmeséltem töviről hegyire, hogy hajhullás, ő is megkérdezte, stresszes vagyok-e, erre őt is kinevettem.
Az ultrahang természetesen nem mutatott semmit, meg is kaptam a negatív leletet, és búcsúzóul egy jó tanácsot:
- Szedjen fel pár kilót, kislány, vagy legalább ne fogyjon többet, tudja, a súlyingadozás is okozhat hajhullást.
- Hát, rajtam nem múlik - mondtam.
A harmadik vizsgálat a fogorvos volt, de arról majd a következő bejegyzésben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése