2013. december 31., kedd

Teljes harci díszben

Most indulunk a buliba. Diával azóta sem sikerült beszélnem, nem veszi fel a telefonját se nekem, se Levinek, a többiek meg nem érdekelnek. Úgyis valószínűleg végig Levivel leszek.
Mindegy. Szorítsatok, és mindenkinek kellemes Új Évet!

2013. december 27., péntek

Vért (mármint páncélvért, nem az, ami folyni szokott)

Ma Levi elhívott sétálni, és végre élesben is kipróbálhattam a parókát.
Működött. Végre nem éreztem azt, hogy mindenki engem bámul, és így a város karácsonyi díszkivilágítása sem szenvedett különösebb károkat. Sőt, pislogáson kívül alig valami történt.
Levi anyjának egyik kabátját viseltem, ami barnaságával egy kicsit sem ütött el a főutcán kavargó karácsonyi tömegtől, vagy a környező utcákon lézengő, forralt bort szürcsölő emberektől.
Szegfűszeg és fahéjillat vonta be az egész belvárost, már délután három felé félhomály volt, a villanygyertyák pedig szikráztak a hidegben (ezúttal nem szó szerint!). Az árusok bódéiból karácsonyi dalok ömlöttek, néhányból pedig az Auld Lang Syne, tudjátok az a skót újévi dal. Levi vett nekem egy bögre forralt bort, és együtt bámultuk a színpadon táncoló óvodásokat, aztán elkanyarodtunk a Pláza felé.
- Tudod már, hogy miben jössz? - kérdezte Levi, amikor beléptünk a zsúfolt, de legalább fűtött épületbe.
- Mibe... hova? - értetlenkedtem.
- Hát a Szilveszterre.
Teljesen elfelejtettem, hogy az iskola újév éjszakáján beöltözős bulit tart. Visszagondolva mintha olvastam volna valahol, mondjuk egy szórólapon, amit a szekrényembe dugtak, vagy egy plakáton a folyosón, nem tudom, de szerintem teljesen érthető, hogy nem foglalkoztam a dologgal.
- Megyek a Szilveszteri buliba?
- Hát meghívtalak, nem?
És tényleg. Azóta annyi minden...
- Muszáj? Tele lesz emberrel.
- Ez a Pláza is tele van emberrel, mégse történik semmi gond.
- Persze, mert felnőttek, és fogalmuk sincs, ki vagyok.
- A buliba se lesz fogalmuk, jelmezes buli lesz, tudod...
- Jaaaa, húzzak zacskót a fejemre? - kacagtam. - Vagy viseljek maszkot?
- Ja, mondjuk, mint egy szuperhős.
Na, de komolyan, minden kedves olvasóm, pontosan tudom, hogy mindőtöknek ugyan az jár a fejében.
- Ciklon?! És majd azt mondjuk, hogy a villámok csak effektek XD
Jól esett úgy nevetni végre, és Levinek végül sikerült valahogy meggyőznie, hogy elmenjek vele. Persze nem gondoltam komolyan, hogy Ciklon leszek, máshoz viszont nem volt jelmezem... jó, Ciklonhoz se volt, de maximum azt mondtam volna, hogy éppen civilben van.
Lelkesen vonszoltam be Levit az első ruhaboltba, majd a másodikba, elfelejtve, hogy negyven (már negyvenkettő!!!) kilóval nehéz lesz lépést tartani önmagammal. A második boltban szédülni is kezdtem, és muszáj volt leülnünk az ételudvarban.Nem tudom, miért gyengülhettem le ennyire, mert mostanában, mióta Leviéknél lakok, nem voltak hangulatingadozásaim, se a villámokkal nem volt baj, de ezt már írtam.
A lényeg annyi, hogy ott pihegtem egy asztalra támaszkodva, remélve, hogy nem csúszik félre a parókám, amikor észrevettem két "haveromat" a szomszéd asztalnál, két tizedikes fiút. Idézőjelben írtam, mert ők is azok közé tartoztak, akikkel néha együtt ebédeltem, és denevérfióka módjára feketében jártak, de a nevüket már nem tudtam volna megmondani. Valahogy sejtettem, hogy a paróka miatt fel sem fognak ismerni (na, meg amiatt, hogy most kivételesen semmilyen katasztrófa nem történt körülöttem). Én meg minek mentem volna oda jópofizni hozzájuk? Jóformán azt sem tudták, hogy nézek ki, és tuti, hogy Raboczkynéról kérdeznének. Úgyhogy csak ültem az asztalra hajtott fejjel, vártam, hogy Levi visszaérjen a vízzel, és hallgatóztam. Shame on me.
Micsoda meglepetés, rólam beszéltek.
- Utolsó nap már nem volt bent.
- Igen, de Bence állítólag még látta aznap délután, és nagyon rossz bőrben volt.
- Az mit jelent?
- Hogy dühöngött.
Csodás! Bence mindenkinek azt mondta, hogy dühöngtem? Jóhogy nem azt, hogy meg akartam gyilkolni! Bár, lett volna benne némi igazság.
- Meg is tudom érteni, Raboczkyné bárkit kiakasztana.
- Igaz az, amit mondanak? - kérdezte az egyik halkabban, mint eddig.
- Sok mindent mondanak.
- És mi igaz abból a sok mindenből?
Most mertem először felpillantani, éppen jókor, mert a fiúk azt ellenőrizték, nincs-e a közelben valaki, aki hallgatózik - vagyis eszükbe sem jutott felém nézni.
- Emlékszel Bárdos Andorra? - súgta az egyik. - Ő nem vízbe fulladt.
- Hanem?
- Találgass.
- Villámcsapás?- suttogta a másik holtra váltan. A szenzációéhségétől felfordult a gyomrom.
- Pontosan! És mit gondolsz, véletlen, hogy fél éve éppen ő verte meg Viola pasiját? - Csak egy pillanatra zökkentett ki, hogy Levit a pasimnak titulálták, pedig... mindegy, nem ez a lényeg. - Na, és az mekkora véletlen, hogy Bárdos Alex is ott volt? Az a Bárdos Alex, aki miatt most Cseremi Zsolt kómában van.
- Ő túlélte?
- Igen, de szerintem csak a szerencsén múlott. Úgy értem, ki tudna tökéletesen célozni azokkal a villámokkal?
- Te láttad már?
- NANÁ! - lódított valamelyik, mert már nem figyeltem. De tudom, hogy hazudott, mert nem sokan láttak, talán tízen összesen, és ők biztos nem voltak közöttük, se a Múzeum után, se a tavaknál.
Kerestem Levit a tekintetemmel, mert őszintén, nem voltam kíváncsi a fiúk beszélgetésére, de nem tudtam kizárni a hangjukat a fejemből.
- Belegondoltál már, mit érezhetnek Zsókáék?
Zsóka, Zsóka, Zsóka... próbáltam felidézni, ki ő, aztán rájöttem, hogy az ő születésnapját tettem tönkre a Múzeumban.
- A húgom ismeri Esztikét, és azt mondta, hogy totál beparáztak! Hogy még az utcára is alig mernek kimenni.
- Na ne viccelj...
Hála az égnek Levi ekkor ért vissza a vízzel, nem tudom, meddig bírtam volna még hallgatni a fiúkat. Azonnal megittam a felét annak a palack víznek, amit hozott, és próbáltam megnyugtatni magam, de így is kiülhetett az arcomra valami, zöld szín, vagy a feszültség, nem tudom.
- Minden rendben?
- Persze, csak... Hallottam, ahogy itt... - A szomszéd asztal felé intettem, de addigra a tizedikes fiúk már elmentek, úgyhogy inkább nem is beszéltem róluk Levinek.
Amikor jobban lettem, Levi hatalmas aggódások közepette átkísért a harmadik boltba, mert most már teljesen biztos voltam benne, hogy el akarok menni a buliba.
A harmadik bolt egy viszonylag felkapott hely volt a Pláza közepén. Itt se tetszett semmi, de érdekes dolgokat az ért találtam itt is, méghozzá régi ismerőseinket, Zsókát, Erzsikét, és még egy barátnőjüket, akinek nem tudtam a nevét.
- Én Piroska leszek - jelentette ki Zsóka.
- Én is Piroska akartam lenni - durcult az ismeretlen lány.
- Látod, azért szólok most, hogy még véletlenül se öltözz úgy, ahogy én. Pár csak a piros melltartó hiányzik, a piros harisnyakötőm már megvan, tök cuki, meg kell majd néznetek!
Az egyik ruhaállvány jótékonyan eltakart minket, így Erzsikéék nem láthattak. Mi se őket, de én intenzíven hallgatóztam, amíg Levi azok között a pulcsik között válogatott, amire a rohamosztagosokat nyomtatták a Star Warsból.
- Nem aggódtok amúgy? - kérdezte az ismeretlen csaj.
- Mitől?
- A kecskéktől.
- Kecskéktől. Beteg vagy az agyadra?
- Csak mert hogy a kecske angolul goat...
- És?
- És a goat az majdnem goth... szóval nem aggódtok a darkosok miatt?
Elég sokáig tartott, mire Zsókának leesett a harmatgyenge szóvicc, de amikor felfogta, hangosan nevetni kezdett.
- Ugyan már! Nekem ennél jóval fontosabb dolgaim vannak. Jó, hogy szóba került, nyitva lehet még a gyógyszertár?
Éppen azon merengtem, mennyire kellett az értelmi szerzőnek agybajosnak lennie, hogy kecskéknek hívjon minket, amikor Levi visszaért a kezében egy Darth Vaderes pólóval.
- Mi baj? Miért nézel ilyen furcsán? - kérdezte. Túl sokáig tartott volna elmagyarázni, úgyhogy csak annyit mondtam:
- Öltözzünk kecskének! - Levi zavartan mosolygott, persze nem értette, mit kéne értenie, de nem kérdezett semmit.
Végül ebben a boltban, méghozzá a gyerekosztályon találtunk egy angyalszárnyat, amit fekete tollakból ragasztottak össze, és két gumiszalaggal lehetett a hátra erősíteni. Gyerekméret volt, de a negyven kilómra simán följött. Ezt nem hagyhattam ott, sőt, lassan már azt is tudtam, minek öltözöm.
- Angyal leszek - mondtam Levinek már kifelé menet. - A halál angyala, vagy a bosszúé...
- És mégis kin akarsz bosszút állni? És főleg, miért?
Nem tudtam értelmes választ adni.
A bejárat előtt Bárdos Alex cigizett két izomagyú barátjával, de nem vettek észre. Ők nem beszélgettek, még csak nem is igazán néztek egymásra, vagy úgy bármire, olyanok voltak, mint az élettelen szobrok.
- Fura, ma minden Táncsicsos a Plázában van? - morogtam, mire Levi meglepetten nézett körül.
- Én egyet sem láttam.

Hát, így szereztük meg az angyalszárnyaimat, Levi anyukájának a ruhái között pedig találtunk egy puha, pántos egyberuhát, ami a bokámig ér.
Gyönyörű angyal leszek.


2013. december 25., szerda

X-mas

X-men mas

(bocs, ez kellett XD)

A karácsony hihetetlenül jól telik. Sokat pihenünk, főztünk együtt Levivel, nézzük a bugyuta karácsonyi filmeket a tévében. Kicsit furcsálltam, hogy Leviéket egy rokon sem látogatta meg, de elmesélték, hogy a legtöbben nagyon-nagyon messze élnek. Az édesanyja pedig varrónőként dolgozik Passauban, és karácsonyra nem kapott szabadságot. Szegény :(
Levi nagyon örült a versnek, és képzeljétek, én is kaptam tőle ajándékot! Meg is mutatom:

Ez egy gyönyörű, hosszú, hullámos barna paróka, egészen hasonlít arra, amilyen a saját hajam volt. Persze látszik már rajta, hogy nem vadonat új (tuti, hogy Levi nem engedhetett volna meg magának egy újat), de ettől valahogy igazibbnak hat. Annyira gyönyörű, és olyan jó végre normális embernek kinézni, hogy azt el sem tudom mondani. De talán el sem hinnétek.
Mióta Leviéknél vagyok, olyan, mintha nyaralnék. És látjátok, hogy milyen jót tesz, asszem a képen is látszik a javulás. A színem is jobb, kisebbek a karikák a szemem alatt, és a villámok sem jönnek túl gyakran. Visszagondolva, Bence telefonja óta csak egy villanykörtét durrantottam ki, az egyik éjjel, amikor rémálmom volt, de ez, tekintve a korábbiakat, simán belefér.

Megsúgom nektek, de csak halkan, hogy most egészen optimistának érzem magam. Lekopogom, meg minden, és ne is adjátok tovább senkinek, de azt hiszem, hogy Levi és István bácsi segítségével képes leszek olyan nyugodt maradni, hogy tudjam irányítani a villámokat.
Más szóval, rendbe fog jönni minden!
Szorítsatok!

2013. december 23., hétfő

Green Day - St. Jimmy fordítás

Levi ezt kapja holnap karácsonyra :D Úgyhogy egy szót se neki róla, ha látjátok ;) Sajnos mással nem tudok kedveskedni neki, pedig megérdemelné.
A sikátor túloldalán egy angyal földre száll,
olyan, mint egy díszlövés, mikor szíven talál.
Ragyog a sziluett,
de hiába született,
azt ígérte, eljön érted, és itt van (itt van köztünk):

„A nevem Dzsimi, de jobb lesz, ha a szádra sem veszed,
Öngyilkos kommandós, kitől anyád rettegett,
Negyven rabló hercege, most bemutatkozom
(húzd ki a tűt a karomból, ha unatkozom):

Egy ellentétes védőangyal,
tépett szárnnyal és öngyilkos hajlammal!

Cigaretta, leveszacskó, na, miért vagyok tahó?
Az anyám egy kurva volt, az apám Allan Poe.
Itt nőttem fel, ahol minden király
harcolt és meghalt, hol minden lángban áll.

Egy ellentétes védőangyal,
tépett szárnnyal és öngyilkos hajlammal!

Te hozzám beszélsz?
Gyere csak, ha bőgni akarsz!
Szent Dzsimi!

A nevem Dzsimi, mondjuk azt, hogy Stephen King fia,
és sehol nem érzem magam jól;
egy kamasz asszasszin, akit hajt a pia,
és nincsen messze már a vadkan-ól.

Nem szívesen mondom, de én megmondtam,
úgyhogy lődd le magad, mielőtt én lövök!
Mind elvesztünk itt lent, üdv a klubban,
az elveszettek trónján sorban én jövök.”

Ez komikus, és tragikus,
hogy Szent Dzsimi,
hát ez volnék én…

(… és a szádra ne vedd!)

Amúgy kezdek egyre jobban lenni, tényleg segít a nyugalom.

Úristen, most látom csak, hogy megint jobbra zárta a blogfelület, és milyen furán színezett ki néhány sort... á, most nem akarok ezzel foglalkozni, kinyomtatva úgyse fog látszani.

2013. december 21., szombat

Anya egy komplex nőszemély

Levit nem lepte meg, hogy hallgatóztam. Azt mondta, ismer, úgyhogy kár is tagadnom. Persze nem mondott semmit azokról a részletekről, amiket nem hallottam, hiába faggattam. Persze idegesít, hogy titkolózik, főleg úgy, hogy az anyámról és rólam van szó, de... valahol imponál, hogy ilyen megbízható.
Most filmezünk a laptopján (az X-men irtó vicces tud lenni, ha... tudjátok, ha villámok jönnek az ember fejéből... "Tudod, mi történik egy varanggyal, ha belecsap a villám? Ugyan az, mint minden mással" XD), szóval mobilról írom ezt a bejegyzést. Hozzá kell szoknom.
Levivel azon filozofálunk éppen, hogy el kéne-e mondanom anyának a villámokat. Én természetesen a nemre szavaztam, de Levinek voltak érdekes gondolatai.
Kezdem például érteni, hogy anya mennyire félt engem. Úgy értem, hajnalban beállítani egy főorvos lakására balhézni, hát ehhez vagy nagyon őrültnek kell lenni, vagy nagyon elkeseredettnek. És ja, ha jobban belegondolok, elég furán viselkedek egy külső szemlélőnek... talán mégis lenne értelme mesélni neki a dolgaimról. Nem tudom, hogy fogadná, de legalább nem kéne attól rettegnie, hogy belehalok valami betegségbe... Helyette retteghetne attól, hogy a villámokkal túlfeszítem az idegeimet, és az agyam úgy fog kifolyni a fülemen, mint a mikrózott kocsonya. Pfúj!
Persze tuti, hogy Bárdos Andorról nem beszélnék neki, meg persze Raboczkynéről sem, de legalább valamit... nem akarok egyedül lenni. Vagy elijeszteném? Bolondnak tartana? Vagy közveszélyes őrültnek? Ú, annyi könyvben olvastam ilyen esetekről, és tudjátok, hányban lett jó vége? Egyben sem.
Hiányzik az anyukám, nem akarom, hogy féljen tőlem, így viszont az őrületig aggódja magát miattam. F'ckn' ördögi kör ez :/
Arra jutottunk, hogy majd Szilveszter után újra átgondoljuk, majd ha kicsit nyugodtabb leszek, mert most a sok filózástól füstölögni kezdett a laptop.
Gyorsan abbahagytam a gondolkozást, így nem lett semmi baja, szóval most folytatjuk a filmet.

Anya komplex

Mondtam már, hogy Levi apja szerint akár hosszabb időre is maradhatnék náluk. Tegnap este felvetette, hogy maradhatnék Szilveszterig, merthogy csak addig kapott szabadságot, de addig is... nem is tudom, mit mondott pontosan a lelkiismeretéről és az orvosi kötelességéről, de valami olyasmi volt a lényege, hogy ha hazaengedne, tudva, hogy akár beteg is lehetek, nem tudna többet tükörbe nézni.
Persze nem mondhatom meg neki, hogy ez nem betegség, hanem valami más, de nem bántott különösebben az ötlet, hogy ennyi időt töltsek Levivel, sőt...
Úgyhogy tegnap felhívtam anyát, és előadtam neki István bácsi ötletét, hogy maradjak itt az ünnepekre - mondanom sem kell, hogy hogyan reagált. Mondtam neki, hogy ha átjön, legalább a laptopomat hozza át, de nem hozta, asszem túl ideges volt hozzá. Este már nem indult el, mert olyan fél tizenegy felé hívtam, direkt, hogy ne rohanjon át azonnal. Így viszont ma reggel a kapucsengőre ébredtem.
Levi szerette volna, ha az ágyában alszom, és ha ő is ott aludt volna, még bele is mentem volna, de ő (természetesen) úriember módjára a kanapéra költözött volna, úgyhogy inkább én aludtam a kanapén. Nem akartam kitúrni szegényt.
Amikor felriadtam, tudtam, hogy anya csönget - pislogni is kezdett a lámpa a fejem fölött (reggel még olyan sötét volt, hogy kellett), és sistergett a rádió, amit Levi apja hallgatott a reggeli kávéja mellé.
- Viola - szólt csendesen István bácsi. Nem tudtam, hogy azt akarja, nyissam ki anya előtt az ajtót, vagy azért szól rám, mert látja a pislogó lámpát, és tudja, hogy én okozom, de abban biztos voltam, hogy uralkodnom kell magamon. - Bemennél kérlek Levi szobájába, amíg beszélek édesanyáddal?
Nem volt kifogásom.
Levi éppen akkor sietett ki, és egy "jóreggelten" kívül nem mondott semmit, csak rám csukta a szoba ajtaját.
Egyedül maradtam. Megint.
De hát itt van nekem Levi laptopja, és mire anya felért a lakásba, már le is gépeltem mindezt.
Most pedig, tudom, hogy nem szép dolog, de hallgatózni fogok.

Eddig semmi izgalmas, anya erősködik, hogy hogy lehetne nekem jó egy olyan helyen, ahol nem vagyok otthon... pedig a vak is látja, hogy nekem most egy olyan hely kell, ahol nem húznak fel. És mit ne mondjak, a várható karácsonyi Nagy Éves Rokondömping minden, csak nem nyugalmas. Főleg ilyen fejjel.

Most anya azt magyarázza, hogy ilyen súlyos betegen nem maradhatok távol otthonról.
Persze, ez annyira jellemző, hogy ha van valami probléma (nevezetesen én, a villámaim, és hogy a villámaimtól legyengül a szervezetem), ő rögtön olyan magyarázatot talál rá, ami neki a legjobban tetszik, nem baj, ha nem éppen ésszerű. De nyilván, valami nagy, és ködös betegségre fogni mindent sokkal egyszerűbb, mint az, hogy tényleg megnézze, mi történik a lányával.
Levi apja pedig azt válaszolja:
- Abban viszont egyetértünk, hogy Violának orvosi felügyeletre van szüksége. Viszont korlátozottan cselekvőképes, és tökéletesen beszámítható, persze, csak amíg az ellenkezője be nem bizonyosodik, de így szabadon visszautasíthat mindenféle kezelést vagy felügyeletet, itt viszont...
Távolabb sétált, vagy lehalkította a hangját, vagy nem tudom, de nem egészen értem, mit mond.
- Főorvos úr - Ez anyám hangja, már nem olyan heves, mint eddig. - Melyik stációban vagyunk?
- Nem fogok hazudni magának, de még mindig nincs elég rálátásom az eseményekre, hogy őszintén mondhassak bármi biztatót.
Most azon gondolkozom, hogy anya és István bácsi mióta, és miért ismerik egymást.
- Akkor mit javasol? Esetleg... kezelést? Bármit... Bármit ki tudok fizetni!
- Vizsgálatokat, mindenek előtt. Majd megteszem, amit tudok...
Beszélgetnek, de nem sokat értek, csak pár szót, például "cété", "koponyaröntgen", meg "onkológus".

Abbahagyom, mert jön Levi, és nem akarom, hogy tudja, hogy hallgatóztam...
(bár úgyis olvassa a blogot XD)



2013. december 20., péntek

Átmeneti menhely

Levi apjának semmi kifogása nem volt az ellen, hogy náluk töltsem azt az éjszakát. Először ragaszkodott hozzá, hogy bevigyen a kórházba a fülemmel, mert, mint mondta, ez „nagyon komoly betegség jele is lehet”, de addig tiltakoztam, hogy belátta, hogy nincs esélye. Valami orvosféle egyébként, és végül azt mondta, hogy még mindig nagyobb biztonságban vagyok ő és Levi felügyelete alatt (Levinek már van elsősegélyvizsgája), mint a suliban, vagy egyedül otthon, míg anya dolgozik. Ha már anyáról van szó, István bácsi (ő kérte, hogy hívjam így) állítólag ismeri valahonnan, fura mi? Úgyhogy fel is hívta, még tegnap este, és megmagyarázta neki a helyzetet, ami után már ő sem ellenezte, hogy itt aludjak. Vagy akár itt töltsek pár napot, bár nem úgy terveztem nem akarok sokáig a terhükre lenni. Főleg azok után, ahogy Heléna reagált rám, amikor tegnap este találkoztunk.
Amikor hazajött, még nem látott meg, ezért csacsogva mesélte a napját Levinek, aztán amikor észrevett, elhallgatott, és kővé dermedve bámult. Kiöltötte rám a nyelvét, felkapta a karjaiba Teiresziászt, aztán egy gúnyolódó versikét morogva bevonult a szobájába.
„Senki sem szeret,
Mindenki nevet,
Mindenki boldog
Nélküled!”
Levi utána akart menni, hogy kibékítse, de visszatartottam. Heléna nem volt fontos. Ő csak egy porszem a hóviharban.
Sőt, tulajdonképpen nem is olyan ellenséges, mint ahogy először gondoltam. Ma Levi és én nem mentünk iskolába, de ő igen, és amikor az ajtóból visszafordult elköszönni a macskájától, rám nézett. A kanapén ültem, és megéreztem, hogy bámul, csak arra várt, hogy a tekintetünk összetalálkozzon, mert nem mert megszólítani.
– Mit tudsz Cseremi Zsoltról? – kérdezte szégyenlősen.
– Amikor utoljára bent voltam nála, még kómában volt – mondtam. Nem volt kedvem szépíteni a dolgon, de a hatás, amit a szavaim tettek Helénára, meglepett. A lány válla megereszkedett, és sűrűn kezdett pislogni – nehogy túlságosan átnedvesedjen és elfolyjon a sminkje. Talán motyogott valami köszönömfélét, a rossz fülemmel nem igazán tudtam kivenni, aztán eloldalgott.

Ma nem mentünk suliba, főleg filmeztünk, dumáltunk a dolgokról, hogy hogyan maradjak minél nyugodtabb, Levi próbált belém diktálni némi levest (aminek vastag zsírréteg úszott a tetején), és nagyon jól esett.