2013. december 4., szerda

Családon belüli feszültség

Bocsánat a rossz szóviccért, de nem bírok magammal.
Annyira elvette az eszem a hirtelen jött népszerűség, hogy szinte teljesen megfeledkeztem anyámról és az agybajairól, és ma szabadult el itthon a pokol. Jöttem haza, miután Levi meghívott a Mekibe, mit sem sejtve fölakasztottam a kabátomat az előszobában, próbáltan felkapcsolni a villanyt, de semmi.
"Nah, megint áramszünet" - gondoltam. Meg se lepett. Mondtam, hogy ez egy megszokott jelenség a közelemben, nem? XD
Anya a nappali közepén gubbasztott, és az őt körülvevő lámpák fényében zoknit stoppolt.
- Megint elment az áram? - kérdeztem gyanútlanul. Ez pont olyan kérdés, mint a "Te is ezen a vonaton utazol?", amolyan udvariassági formula, a fene se gondolta volna, hogy jelentőségteljes választ kapok rá.
- Nem... de ettől többé nem is kell félned.
- Hogy mondod?...
- Nem vetted észre, milyen gyakran ingadozott a feszültség az elmúlt hetekben? Hogy folyton villogtak a lámpák, meg ilyesmi... Volt, hogy egész éjjel nem tudtam aludni emiatt. Beszéltem egy bioenergetikussal, és ez szerinte nem csak tűzveszélyes, és rákkeltő, hanem az agyhullámainkat is megzavarhatja! És tudod, mit mondott még? Lehet, hogy a hajad is azért hullik, mert ennyire érzékeny vagy az elektromágneses hullámokra...
- Lehet... - Telitalálat, édesanyám, de fogalmad sincs, mennyire. Beletrafált, nem? Jézusom, köpni-nyelni nem tudtam, azt hiszem, el is ájultam volna, ha nem folytatja.
- Látod, az elektromosság csak rombolt minket, a táltosom is megmondta, szóval kikapcsoltattam az áramot.
- Hogy mit csináltál?
- Kikapcsoltattam az áramot! Nagyon jól megleszünk mi a civilizációs csecsebecsék nélkül is! Tudod, mit csináltam, megmentettem az életedet! Volt egy munkatársam, aki huszonkilenc éves volt, és hullani kezdett a haja, aztán egy hónap múlva meghalt! Ugye te sem akarod ezt? Ugye nem?
- De hát anya...
- A globalizáció tehet mindenről! Folyamatosan mérgeznek minket, sugároznak minket, repülőgépekről permeteznek minket, de az én kicsi lányomat nem bánthatja senki!
Ahogy a gyertyák közt térdelve, acsarkodva mondta a magáét, hirtelen nagyon emlékeztetett valamelyik horror-regény valamelyik szereplőjére, de nem tudtam, és nem is érdekelt, melyikére, csak a gépemhez akartam jutni, minél gyorsabban.
- Igazad van. Szeretlek anya - mondtam olyan színtelen hangon, ahogy csak bírtam, majd bementem a szobámba, és magamra zártam az ajtót.
Természetesen nem működött a lámpa, de a telefonommal világítva tájékozódtam. A laptopom eddig is olyan árammal működött, ami nem a falból jött (igen most szerénykedek), a modem dugóját viszont kihúztam az aljzatból, és a bal kezembe fogtam - erre rögtön felelevenedtek a kis ledek a plexije mögött, és szórni kezdte a wi-fi-jeleket.
Chaten elmeséltem Levinek, hogy anyám mit csinált, még zenét is kapcsoltam, de csak olyan halkan, hogy anya ne hallhassa a földszinten. Teljesen abban a hitben voltam, hogy meghallom majd, ha följön a lépcsőn, így elég váratlanul ért, amikor hirtelen dühös kopogás rázta meg az ajtómat.
- Viola!!! - kiabálta az anyám. - Azonnal nyisd ki az ajtót!
- De hát mi baj? - kérdeztem. Eszemben sem volt kinyitni.
- Te meg akarod ölni magad?!
- Mi?
- Megtaláltam annak a gyorséttermi szemétnek a papírját a zsebedben. Direkt meg akarsz halni?
- Te jó ég... - motyogom a laptopomnak dőlve. Átváltok élő közvetítésre, hölgyeim és uraim, amit most írok, az élőben történik az ajtóm előtt.
- Hát ennyire nem jelent neked semmit, amit teszek érted? A gyógyszerek, azok semmit nem jelentenek?
- Milyen gyógyszerek, anya? Elolvastad egyszer is, mi van bennük? Gyakorlatilag semmi...
- A gyógyulásod!
- Fogalmad sincs, mi bajom van! - kiabálom, és tényleg így gondolom.
- De a természetgyógyász tudhatja...
- Egy rakás kókler mind.
- Nem is akarsz meggyógyulni! Engem is a sírba akarsz vinni, igaz? Szegény anyádat...
- SENKI NEM BESZÉLT RÓLAD!
Anya hallgat. Tudom, miért. Amikor dühös vagyok, villognak a lámpák, de a mi házunkban ennek más nem szabadna megtörténnie.
- Fény szűrődik ki a szobádból - mondja olyan halkan, hogy alig hallom.
- Anya...
- Miért van fény a szobádban? Van nálad valami... zseblámpa?
- Nem, anya, figyelj...
- És a zene, miről szól? De hát kikapcsoltattam az áramot, hogy ne hulljon a hajad...
- Anya...
- Viola, nyisd ki az ajtót!
Kopog, és kiabál, én viszont most írok Levinek.
...
Oké, Levi megengedte, hogy nála aludjak. Anya még mindig az ajtómat püföli. Amíg ilyen szépen elfoglalja magát, és összecsomagolom a laptopomat, és az ablakon át kiszökök. Ha odaérek, írok. Ha nem írok, kezdhettek értem aggódni. Hali!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése