Átmeneti menhely

Levi apjának semmi kifogása nem volt az ellen, hogy náluk töltsem azt az éjszakát. Először ragaszkodott hozzá, hogy bevigyen a kórházba a fülemmel, mert, mint mondta, ez „nagyon komoly betegség jele is lehet”, de addig tiltakoztam, hogy belátta, hogy nincs esélye. Valami orvosféle egyébként, és végül azt mondta, hogy még mindig nagyobb biztonságban vagyok ő és Levi felügyelete alatt (Levinek már van elsősegélyvizsgája), mint a suliban, vagy egyedül otthon, míg anya dolgozik. Ha már anyáról van szó, István bácsi (ő kérte, hogy hívjam így) állítólag ismeri valahonnan, fura mi? Úgyhogy fel is hívta, még tegnap este, és megmagyarázta neki a helyzetet, ami után már ő sem ellenezte, hogy itt aludjak. Vagy akár itt töltsek pár napot, bár nem úgy terveztem nem akarok sokáig a terhükre lenni. Főleg azok után, ahogy Heléna reagált rám, amikor tegnap este találkoztunk.

Amikor hazajött, még nem látott meg, ezért csacsogva mesélte a napját Levinek, aztán amikor észrevett, elhallgatott, és kővé dermedve bámult. Kiöltötte rám a nyelvét, felkapta a karjaiba Teiresziászt, aztán egy gúnyolódó versikét morogva bevonult a szobájába.

„Senki sem szeret,

Mindenki nevet,
Mindenki boldog

Nélküled!”

Levi utána akart menni, hogy kibékítse, de visszatartottam. Heléna nem volt fontos. Ő csak egy porszem a hóviharban.

Sőt, tulajdonképpen nem is olyan ellenséges, mint ahogy először gondoltam. Ma Levi és én nem mentünk iskolába, de ő igen, és amikor az ajtóból visszafordult elköszönni a macskájától, rám nézett. A kanapén ültem, és megéreztem, hogy bámul, csak arra várt, hogy a tekintetünk összetalálkozzon, mert nem mert megszólítani.

– Mit tudsz Cseremi Zsoltról? – kérdezte szégyenlősen.

– Amikor utoljára bent voltam nála, még kómában volt – mondtam. Nem volt kedvem szépíteni a dolgon, de a hatás, amit a szavaim tettek Helénára, meglepett. A lány válla megereszkedett, és sűrűn kezdett pislogni – nehogy túlságosan átnedvesedjen és elfolyjon a sminkje. Talán motyogott valami köszönömfélét, a rossz fülemmel nem igazán tudtam kivenni, aztán eloldalgott.

Ma nem mentünk suliba, főleg filmeztünk, dumáltunk a dolgokról, hogy hogyan maradjak minél nyugodtabb, Levi próbált belém diktálni némi levest (aminek vastag zsírréteg úszott a tetején), és nagyon jól esett.