Anya komplex

Mondtam már, hogy Levi apja szerint akár hosszabb időre is maradhatnék náluk. Tegnap este felvetette, hogy maradhatnék Szilveszterig, merthogy csak addig kapott szabadságot, de addig is... nem is tudom, mit mondott pontosan a lelkiismeretéről és az orvosi kötelességéről, de valami olyasmi volt a lényege, hogy ha hazaengedne, tudva, hogy akár beteg is lehetek, nem tudna többet tükörbe nézni.
Persze nem mondhatom meg neki, hogy ez nem betegség, hanem valami más, de nem bántott különösebben az ötlet, hogy ennyi időt töltsek Levivel, sőt...
Úgyhogy tegnap felhívtam anyát, és előadtam neki István bácsi ötletét, hogy maradjak itt az ünnepekre - mondanom sem kell, hogy hogyan reagált. Mondtam neki, hogy ha átjön, legalább a laptopomat hozza át, de nem hozta, asszem túl ideges volt hozzá. Este már nem indult el, mert olyan fél tizenegy felé hívtam, direkt, hogy ne rohanjon át azonnal. Így viszont ma reggel a kapucsengőre ébredtem.
Levi szerette volna, ha az ágyában alszom, és ha ő is ott aludt volna, még bele is mentem volna, de ő (természetesen) úriember módjára a kanapéra költözött volna, úgyhogy inkább én aludtam a kanapén. Nem akartam kitúrni szegényt.
Amikor felriadtam, tudtam, hogy anya csönget - pislogni is kezdett a lámpa a fejem fölött (reggel még olyan sötét volt, hogy kellett), és sistergett a rádió, amit Levi apja hallgatott a reggeli kávéja mellé.
- Viola - szólt csendesen István bácsi. Nem tudtam, hogy azt akarja, nyissam ki anya előtt az ajtót, vagy azért szól rám, mert látja a pislogó lámpát, és tudja, hogy én okozom, de abban biztos voltam, hogy uralkodnom kell magamon. - Bemennél kérlek Levi szobájába, amíg beszélek édesanyáddal?
Nem volt kifogásom.
Levi éppen akkor sietett ki, és egy "jóreggelten" kívül nem mondott semmit, csak rám csukta a szoba ajtaját.
Egyedül maradtam. Megint.
De hát itt van nekem Levi laptopja, és mire anya felért a lakásba, már le is gépeltem mindezt.
Most pedig, tudom, hogy nem szép dolog, de hallgatózni fogok.

Eddig semmi izgalmas, anya erősködik, hogy hogy lehetne nekem jó egy olyan helyen, ahol nem vagyok otthon... pedig a vak is látja, hogy nekem most egy olyan hely kell, ahol nem húznak fel. És mit ne mondjak, a várható karácsonyi Nagy Éves Rokondömping minden, csak nem nyugalmas. Főleg ilyen fejjel.

Most anya azt magyarázza, hogy ilyen súlyos betegen nem maradhatok távol otthonról.
Persze, ez annyira jellemző, hogy ha van valami probléma (nevezetesen én, a villámaim, és hogy a villámaimtól legyengül a szervezetem), ő rögtön olyan magyarázatot talál rá, ami neki a legjobban tetszik, nem baj, ha nem éppen ésszerű. De nyilván, valami nagy, és ködös betegségre fogni mindent sokkal egyszerűbb, mint az, hogy tényleg megnézze, mi történik a lányával.
Levi apja pedig azt válaszolja:
- Abban viszont egyetértünk, hogy Violának orvosi felügyeletre van szüksége. Viszont korlátozottan cselekvőképes, és tökéletesen beszámítható, persze, csak amíg az ellenkezője be nem bizonyosodik, de így szabadon visszautasíthat mindenféle kezelést vagy felügyeletet, itt viszont...
Távolabb sétált, vagy lehalkította a hangját, vagy nem tudom, de nem egészen értem, mit mond.
- Főorvos úr - Ez anyám hangja, már nem olyan heves, mint eddig. - Melyik stációban vagyunk?
- Nem fogok hazudni magának, de még mindig nincs elég rálátásom az eseményekre, hogy őszintén mondhassak bármi biztatót.
Most azon gondolkozom, hogy anya és István bácsi mióta, és miért ismerik egymást.
- Akkor mit javasol? Esetleg... kezelést? Bármit... Bármit ki tudok fizetni!
- Vizsgálatokat, mindenek előtt. Majd megteszem, amit tudok...
Beszélgetnek, de nem sokat értek, csak pár szót, például "cété", "koponyaröntgen", meg "onkológus".

Abbahagyom, mert jön Levi, és nem akarom, hogy tudja, hogy hallgatóztam...
(bár úgyis olvassa a blogot XD)