Fú, sajnálom, hogy nem írtam az elmúlt héten, de nagyon sűrű hetem volt, és most sincs több időm, mint az infóóra utolsó pár perce, de megpróbálok mondani valamit, oké?
Szóval, egész héten egy csomóan odajöttek hozzám óraközti szünetekben, hirtelen szimpatikus lettem az embereknek.
Oké, ez így nem igaz. Nem minden embernek, csak tudjátok, a... Megvan az a srác, aki a hátsó padban ül, feketét hord, és nem sokat beszél? Az, akit a többiek utálnak, mert nem értik, de van pár másik hasonló srác, akikkel folyton együtt lóg, és úgy néz ki ez az egész társaság, mint egy fekete massza? Akik olyan zenét hallgatnak, amiknek vagy nem érted a szövegét, vagy temetőkről, sütőtökökről, és halálról énekelnek benne? Akiktől kiskorodban tiltottak a szüleid?
(Ez hülye kérdés volt részemről, hogyne ismernéd őket, hiszen, ha jól tippelem, te is ilyen vagy, vagy legalábbis ilyen szeretnél lenni.)
Na, ők találtak meg. Darkosok, vagy hogy is mondjam, nem igazán szeretik megnevezni magukat.
Diával egyébként rengeteget beszélgettünk róla, hogy milyenek ezek a stílusok, és honnan erednek, főleg, hogy egyrészt NAGYON tudnak különbözni egymástól, másrészt ezeknek a kölyköknek nem jó, bárhogy hívod őket.
Tök érdekes volt, amikor azt mondtam Diának, hogy ő goth - kikérte magának, hogy nem (pedig de.) Ha egy emo kinézetű srácra azt mondod, hogy emo, meg fog rád sértődni. Egy punkra is csak azok mondják, hogy punk, akik piszkálni akarják vele, honnan tudjam én, mezei másodikos, hogy kéne nevezni ezt a klikket?
Dia szeretne szociológus lenni, és hosszú-hosszú értekezéseket írni arról, hogy honnan erednek ezek a stílusirányzatok, és akkor lehetne neki adni egy tudományos nevet, de Levi szerint nem ez a lényeg, és egyébként is, ha ilyen ötletei vannak, várja meg vele a művészettörténet órát. Levi szerint az a közös bennük, illetve bennünk, hogy nem tudjuk, mik vagyunk, csak azt, hogy mik nem akarunk lenni.
Normálisak, például, biztos nem, sem ártalmatlanok, sem csöndesek, de legfőképpen egyedül nem akarunk lenni.
Levi olyan okos :3 és azt hiszem, tökéletesen igaza van.
Tehát ezek az Anti-lények találtak meg minden szünetben. Először furcsa volt, hogy odaszállingóztak hozzám, megkérdezték mi a helyzet (de komolyan, srácok, mi lenne? Milyen kérdés ez egyáltalán?!), vagy csak félénken köszöntek, vagy intettek, ilyesmik. Az ebédlőben is egyre többen ültek a mi asztalunkhoz, ami szuper érzés volt, de komolyan, sok éve először úgy éreztem, hogy valaki vagyok. Őket az sem zavarta, hogy folyton sapkát hordtam a hajam miatt, és az sem zavarta volna őket, ha nem teszem. Nem ez volt nekik a lényeg.
Persze, gyorsan leesett, hogy Írisz szája járhatott el, és persze tudtam, hogy azért próbálnak velem barátkozni, mert várnak valamit, de annyi baj legyen...
Nem tudom, mostanában van egy olyan furcsa érzésem, hogy bármire is várnak (pontosan tudjuk, mire várnak, nem igaz?), na, az hamarosan meg fog történni.
Főleg, hogy nap mint nap ott van egy a lassan tizenöt főt számláló klikk az ebédlőben, és igen, tudom, milyen ijesztően nézhetünk ki, mint feketében, egyikük-másikuk kék, zöld, vagy lila hajjal, mindenki, főleg én tele szegecsekkel, néha telefonról mennek a zenéink (amik meglepően nagy arányban finn zenekarok dalai), és látom, hogy néznek ránk a normálisok.
Folytatnám, de lassan kezdődik a második órám, szóval rohannom kell, de a hétvégéről majd még mesélek.
So long, guys!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése