Lúgosító étrend

Oké, lassan utolérem a valóságot. Ahogy ezt írom, tiszta volt az ég (mostanában vesszük Vörösmarty-t), és kedd van, a történet múlthét végén, az őszi szünet utolsó napjaiban játszódott.

Elkezdtem a lúgosító étrendet, és szedtem a temérdek étrendkiegészítőt, még egy fehér tartódobozt is kaptam Anyától, amiben a belő forgó hengerbe vájt rekeszekbe lehet tenni a gyógyszert a hét minden napjára, külön reggeli-ebéd-vacsora-tabletták számára is van hely.

És még az oldalát is kipingáltam, hogy aranyosabb legyen, ugyanis ezt mostantól hordom magammal mindenhova, suliba, buliba, moziba... több nem jut eszembe, ami rímel is.

Már egy hete éltem ezen az étrenden, és csak annyi furcsaságot éreztem, hogy fáradt vagyok. De állandóan. Napi 16 órákat aludtam, ami mondjuk nem volt baj, mert őszi szünet volt, de el sem tudtam képzelni, hogy fogom kibekkelni a sulit.
Néhány oldalon azt olvastam, hogy a lúgosítás természetes velejárója, hogy az ember fáradt, mert így távoznak a mérgek... várj egy percet! Kialszom a mérgeket? Komolyan mondod? Biztos nem az az oka, hogy nulla cukrot és a minimálisnál is kevesebb szénhidrátot eszem? Biztos? Végül is, ki vagyok én, hogy tudjam?

Az igazi baj azonban szombaton érkezett, egy csinos, és könyörtelen hasmenés képében - fél óránál tovább nem maradt meg bennem semmi. Anya azonnal elővette a párnája alól a PH-csoda című könyvét - a párnája alatt tartotta, mint egy Bibliát -, és megmutatta, hogy a hasmenés teljesen normális velejárója a méregtelenítésnek.
- Így távoznak a mérgek - mondta, és becsapta a könyvet, jelezve, hogy a kérdés eldöntetett.

Csak kérdezem, hogy ha nincs elég ideje a tápanyagoknak (az étrendkiegészítőknek se!) nincs elég idejük felszívódni, hogy fog ez segíteni a "tápanyaghiány okozta hajhullásomon"?!

Végül vasárnap éjjel súlyos lépésre szántam el magam. Már rég megettem a szőlőcukrot, amit az ájulásom után kaptam az iskolaorvostól, úgyhogy hajnali egy körül elvettem egy keveset a zsebpénzes dobozomból, és kimásztam az ablakomon át a kertbe. Átsétáltam a szomszéd lakótelepen, gyalog kb. húsz percre lévő éjjel-nappaliba. Az eladó furcsán nézett rám, mert ilyen későn többnyire piát szoktak nála venni, de én tejre, sajtra és csokira költöttem a pénzem. Aztán hazamentem, és amit nem ettem meg azonnal, azt egy dobozban az ágyam alá dugtam - a tejet persze nem lehet szobahőmérsékleten tárolni, úgyhogy mindet megittam, mind az egy litert.

Régen aludtam olyan mélyen, és mára, keddre a hasmenésem is elmúlt.
- Látod, mondtam, hogy a hasmenés csak szükséges velejáró, és el fog múlni - mondta Anya. Nem tudja, hogy nem tartom be a diétát, és nem is fogom elmondani neki.

Gyógyzene

Migrénem van. Tuti, hogy az új diéta miatt, de végül is mindegy. A háziorvostól kaptam még háromféle tablettát, anyától pedig még négyet. A legjobb tanácsot mégis Dia adta.

– Miért nem hallgatsz zenét? Nekem akkor volt ilyenem, amikor a szüleim váltak, és akkor a lassú számok mindig segítettek.

Igazából csak azért mentem át hozzá, hogy a mai leckét elkérjem, de az lett a vége, hogy este hétig sétálgattunk a városban, úgy, hogy Dia fülhallgatójának egyik vége az ő, a másik az én fülembe volt dugva, és hallgattuk a lassú, üvöltözős norvég metált.

És furcsamód hatott.

Green Day - Novocaine fordítás

(nem tudom, a blogfelület miért zárja automatikusan jobbra a verseket, de ő tudja. Én ma nem ellenkezem senkivel.)

Kapcsold ki az érzést itt bennem,
Édesen a migrén hangja szól,
Mintha fájó fog lennék a fejben,
Én esküszöm, hogy nem bírom tovább!

Add, és én lenyelek bármit,
Akármit, ha az elkábít,
Húzz közel a szívedhez,
És mondd, hogy minden rendben lesz,
Ígérd meg, hogy nem érzek semmit,
Adj még Novocaine-t!

Nélkülem az agy csak üres test,
Hadd csókoljam álmom démonát,
Vicces, de ez mindent rendbe tesz,
Jimmy szerint jobb lesz odaát…

Ha érdekel…

Nagyon fáj a fejem.

Még két beutaló

Mivel a góckutatás nem mutatott ki semmit, ma visszamentem a háziorvosomhoz, hogy együtt folytassuk a tippelgetést.

– Nincsenek újabb tüneteid?

– Néha szédülök – feleltem. – De az csak az új diéta miatt van.

Átnyújtottam neki az étrend leírását, reménykedve, hogy élből eltilt tőle, de ő csak némi homlokráncolt hümmögés után óvatosan megszólalt:

– Nem gondolom, hogy hatni fog, de ha nem árt, érdemes megpróbálni. – Diplomatikus válasz volt, az biztos. – És tényleg nem érzel mást?

– Mi másra tetszik gondolni?

– Például dübörgő hang vagy fényvillanások, látszólag minden ok nélkül. Hallucinációk.

– Hogy… mi?

– Szédülés, hányinger, hirtelen szomjúság, ájulások? Ilyesmik sem voltak?

– Nem, semmi hasonló.

– Azért nem lehetünk elég óvatosak, adok egy beutalót az onkológiára. És ha bármi olyasmit észlelsz, amit mondtam, azonnal szólj. Hívj fel, akár éjjel is… jó?

Bólintottam, de nem tudtam, mire fel ez a nagy felhajtás. Mindenesetre két beutalóval lettem gazdagabb, az egyik az onkológiára szól, a másik az endokrinológiára. Bármit is jelentsenek ezek a nevek.

De most nem írok tovább, mert tényleg nagyon fáj a fejem. Valószínű az étrendtől van. Kóstoltatok már sótlan brokkolit? Nem csodálkoznék, ha attól lenne, attól bárkinek megfájdulna bármije. Mármint a feje. Az. Ja.

Óda a tejről

Ezt el kéne olvastatnom anyámmal, mert néha úgy viselkedik, mintha a tej az ördög csúnyábbik végéből folyna.

Álom

Nagyon különöset álmodtam a természetgyógyász utáni második éjjel. Valószínűleg az lehetett az oka, hogy Dia, egy iskolatársam áthívott magához az este, és megittunk egy-egy sört (amit persze az étrend szerint tilos lett volna, úgyhogy ha látjátok anyukámat, ne mondjátok el neki), ami eléggé megcsapta a kis fejem - könnyebben megviseli az embert az alkohol, ha csak zöldséget eszik. Ráadásul a fogamra még mindig fájdalomcsillapítót kellett szednem, mert azért két öltés nem piskóta.

Tehát, álmomban az iskolában voltam, és Diával sétáltunk az osztályterem felé, amikor meghallottam három csajt, hogy rólam beszélgetnek.
- Úristen, hogy lehet ilyen hajjal kimenni az utcára? - mondta az egyik, azt hiszem, Sárának hívták.
- Bizony, fúj...
Feléjük fordultam. Dia rángatott, hogy menjünk tovább, de nem voltam hajlandó. Egyenesen a csajok sminktől ráncos képébe bámultam, és azt mondtam:
- Inkább ne legyen hajam, mint hogy olyan fejem legyen, mint nektek!
Az egyikük nevetett, de a másik kettő nekünk rontott. Gyomorszájon rúgtam azt, amelyik Diára támadt, és barátnőmet vonszolva magam után szaladni kezdtem Sára elől.
Dia eltűnt mellőlem, én pedig az iskola alagsoráig menekültem, ahol eltévedtem. Besurrantam egy szobába, ahol nem voltak ablakok, villanyt pedig nem mertem kapcsolni, mert nem akartam, hogy Sára megtaláljon. Szinte fájt a sötétség.
Hamarosan mégis nyílt az ajtó, és megláttam Sára macskaszerű sziluettjét, de nem mozdultam. Megtalál a sötétben - oké, és aztán? Elgyepál? Mi a legrosszabb, ami történhet?
A lány azonnal megtalált, ujjai a vállamra fonódtak, de nem tiltakoztam - aztán olyan kegyetlen nyiszorgást hallottam a hátam mögül, amit csak olló adhatott ki magából. A tarkóm izmai érezhetően lazábbak lettek, ahogy megszabadultak a súlytól, a vállamat és a nyakamat sem melegítette már kevéske megmaradt hajam...
Sára levágta a hajamat.
ROSSZ ötlet, kislány...
Nem gondolkodtam. Kitéptem magam a karjai közül, kicsavartam a kezéből az ollót, és a sötétbe, vaktában arrafelé szúrtam, amerre a lányt sejtettem.
Valami forró csurgott az ollót tartó kezemre, fojtott bugyborékolást hallottam, az olló remegett. Ijedtemben elengedtem, amit egy súlyos test tompa puffanása követett.
Egy pillanatig csak álltam a sötétben, és rácsodálkoztam, milyen forró is az emberi vér.
- Erre, tanárnő - hallottam Dia hangját az ajtón túlról. Valahol a folyosón fény gyúlt, és a halvány derengésben elém tárult a szoba... és a vér. A rengeteg vér.
Sára a padlón hevert a lábam előtt, egy hatalmas vértócsa közepén, a lenyesett tincseim úgy sodródtak a vörös trutyiban, mint apró vitorláshajók. Blúzán már egyáltalán nem látszott, hogy valaha fehér volt, az olló mindkét hegyével a torkába fúródott, a rengeteg vérből ítélve egyenesen az ütőerekbe.
- Esküszöm, tanárnő, hogy nem mi kezdtük, és Sára... láttam, hogy volt nála egy olló!
Meg fogják látni, mit tettem - futott át az agyamon. - Megöltem, és nemsokára mindenki meg fogja tudni... börtönbe fognak zárni, nem fejezhetem be a gimnáziumot, soha nem mehetek egyetemre, soha nem lehetek tanár, nem lehetek az, aki akarok, és még a hajam is oda! Minden elveszett, minden!
Kihúztam az ollót Sára torkából, és lekuporodtam a fal mellé, a vérbe. Nagy levegőt vettem, és a jobb kezembe véve az ollót mélyen felszántottam a bal csuklóm, de nem keresztben, hanem hosszában, fölfelé. Át akartam venni az ollót a bal kezembe, hogy soha, soha senki... hogy ne kelljen látnom Dia ijedt arcát, vagy a tanárnőt, ahogy sikít, de annyira fájt az első seb, hogy nem tudtam megfogni az ollót.
"Pengét kéne hordanom magamnál - merült fel bennem a gondolat. - Hátha legközelebb jól fog jönni"
MIFÉLE LEGKÖZELEBB?!

Zokogva ébredtem, alvás közben a csuklómat markoltam, mintha el akarnám állítani a nem létező vérzést. Fel akartam kapcsolni a villanyt, hogy biztos lehessek benne, hogy... tudjátok, hogy ép vagyok, meg minden, de a villanykörte csak egyet villant, és egy fojtott pukkanás kíséretében megadta magát az öröklétnek
Úgyhogy sötétben botorkáltam el a fürdőszobáig, ahol szerencsére már nem sztrájkoltak a villanyok, a látványtól azonban majdnem felsikítottam.
A hálóingem TÉNYLEG véres volt - aztán rájöttem, mi a helyzet, előszedtem a szekrényből egy tampont, és a megfelelő intézkedések és hálóingcsere és ágyneműcsere után nyugodtan ("nyugodtan") aludtam tovább.

Furcsa egy éjszaka volt.

Gyógyvarázsló

Október végén, amikor már mindenkinek fel kellett volna ébrednie a szeptemberi szendergésből, Anyával ellátogattunk egy budapesti hajklinikára.
- Maga stresszel? - kérdezte az immár szokásos kérdést a hölgy, aki nem mutatkozott be (és a leleteire sem írta rá a nevét, szóval azóta sem tudom, hogy hívják). Elmondtam, mi a bajom, mióta hullik a hajam, mit mondtak eddig.
- Trichológus látta már az esetet? - kérdezte, de fogalmam sem volt, mi az a trichológus. - Hajgyógyász. Egy olyannal sem ártana megnézetned.
Mielőtt elmerenghettem volna, hogy ezek szerint ő nem ilyen szakorvos, vizsgálgatni kezdte meggyötört kobakomat, innen is, onnan is kicsippentve egy-két hajszálat. Elővett egy furcsa kis kézi mikroszkópot, és egyesével végig ment mint a tizenöt kitépett hajszálon.
- Látod, ez szegény milyen ványadt? a hajhagymának sokkal vastagabbnak kellene lennie, teljesen elcsökevényesedett, összetekeredett, és elhalt. Feladta a harcot, látod? - Minden egyes szálnál ugyan ezt mondta, kicsit más szavakkal, egyre nagyobb beleéléssel. - A hajad nem konkrétan hullik, egyszerűen nem nőnek új szálak a régiek helyett. Mintha a hajhagymáid megelégelték volna a dolgot, mintha felmondtak volna a munkahelyükön. A felmondási időt még letöltik, de új feladatot nem vállalnak, ez itt a nagy baj.

Egyre reménytelenebbnek éreztem a helyzetem. Olyan volt, mintha nem is a hajamról, hanem rólam beszélne, én lennék a felszín alatt elrohadva, én mondtam volna, hogy kiszállok a buliból, hogy oké, amit csinálok, még megteszem, de köszönjetek el, mert elég volt. Mert feladom.

A tizenvalahányadik szálnál jártunk, amikor majdnem sírva fakadtam, csak az ijedtség tartott vissza, mert a falként funkcionáló függöny mögül kiabálás hallatszott.
- Úristen, mi van a számítógéppel?!
- Halkabban, Katika, kuncsafttal vagyok! - szólt vissza a kezelőm.
- Jó, de a rendszer... az egész rendszer elszállt! Még azt sem tudom megnézni, ki volt előjegyezve hatra... tiszta kék halál...
- Látják, a modern technológia mennyi stresszt okoz? - mentette meg egy huszárvágással a helyzetet a gyógyász, majd rátért a kezelés lehetséges módjaira, miközben Katika tovább szitkozódott a háttérben.

- Maga savas, ez az első és legfontosabb, amit megállapíthatunk, ez minden problémájának a gyökere. Itt ez az étrend - és mint egy bűvész, húzta elő a fiókjából a papírlapokat -, ami egészen biztosan segíteni fog, hiszen a problémája hormonális. Aztán itt van néhány hasznos táplálékkiegészítő, úgy mint omega három, hat, kilenc, és mindenféle prímszámok (a hat és a kilenc nem is prímszámok - gondoltam), vas, folsav, azzal csak óvatosan, mert savasít, D-vitamin, C-vitamin, merthogy az étrend alapján cukrot nem szabad enni, Schüssler-só, lúgosításra, és segíti a hajnövekedést, ebből háromfélét adhatok...

És sorolta, sorolta a végtelenségig. Összeadva pont annyiba fognak kerülni, mint a jogsi - futott át az agyamon, és belepillantottam az étrendbe.

Lúgosító étrend tápanyaghiány megszüntetésére - állt a fejlécen, cirádás betűkkel nyomtatva.
Összefoglalva: minimális szénhidrát, minimális olaj, vagy zsír (olajat tablettában kell szedni). Nulla tejtermék, kalciumot tablettában kell szedni. Csak fehér hús, a vörös húsban található vasat tablettában kell szedni. Semmi cukor, és hogy ne fáradjon el túlságosan a szervezet a cukormegvonástól, minél kevesebb mozgás - a mozgás úgyis savasít, és egészségtelen, nem? NEM?!

Ott szakadt el a cérna. Egészségtelen a mozgás? Szedjek egy rakás gyógyszert (nem, nem gyógyszer, étrendkiegészítő! - mintha nem ugyan az gyártaná...), és cserébe ne egyek egy rakás dolgot? Ne egyek csokit? Ne egyek sajtot? Nem ihatok sört? SÖRT, az isten szerelmére! Olyan ez, mint egy durva fogyókúra, ami a háta közepére sem hiányzik az alig ötven kilós jómagamnak, tizenhét évesen még jócskán növésben vagyok, és... és... nem ihatok kakaót? 

- A rohadt életbe, ez megrázott! - kiáltotta Katika a szomszéd irodából, a kézi mikroszkóp hangosan pittyegni kezdett, majd büdös, kék füst csapott ki belőle.
- Mi a fene van? - kiáltotta ezúttal egy férfihang, valahonnan az épületből. - Ez az ingadozás kikészíti az elektromos akupunktúragépemet!
- Ez egy régi bérház - magyarázta a kezelőm, ahogy kifelé tessékelt minket. - Előfordulnak áramingadozások, és nem ártana a kislány környezetében is megnézetni az elektromos készülékeket, hallottam már áramallergiáról. Jómagam ugyan még nem kezeltem, de elvileg lehetséges. És tizenkét hét múlva várom önöket kontrollra!
Azzal becsapta mögöttünk az ajtót, és talán csak képzeltem, hogy Katika még mindig szitkozódott.