Rengeteg tejeskávét ittam ma, és esküszöm, jól esett. Kellett is, mert itthon csak mandulatej van, ami rettenetes. Épp a büfében álltam sorba a kávéért, amikor egy srác (megint) bevágott elém, és (megint) belekezdett a szövegbe, hogy "meg akarok halni, mint ez a gyagyás, de előtte kérek egy hotdogot" (komolyan megesett velem ez még szeptemberben), amikor a haverja visszarántotta előlem a srácot.
- Hagyd, van elég baja - mondta, én pedig elgondolkoztam, hogy mióta van a bunkóknak szociális érzéke... mindenesetre hálás vagyok a srácnak, bárki volt is.
Az avatás előtt segítettem berendezni a tornatermet, elvégre közel ötszáz embert kellett bezsúfolni, és a zsámolyhordás közben eszembe jutott, mi történne, ha beomlana a tesiterem teteje, és az az ötszáz ember szörnyet halna. Vagy ha már itt tartunk, mi történne, ha be lennénk zárva az iskolába, mint a hétszázan, plusz a tanári kar és a személyzet.
A közönségen végignézve forgott a gyomrom. Nem is az zavart, hogy némelyik tizenegynéhány éves szemöldöke olyan ívben volt rajzolva, mint a McDonald's jelképe, és hogy amennyit szoláriumoznak, elmehetnének sültkrumplinak, hanem a lenéző pillantások azok felé, akik nem így néznek ki. És a bátorító gesztusok azok felé, akik hasonlítani akarnak rájuk. Ha olyan leszel, mint mi, majd megvédünk azoktól a gonoszoktól és butáktól, akik szánt szándékkal öltöznek feketébe. Még csak megszólalniuk sem kell, lüktetni kezd valami az alkaromban. A legtöbbeknek az arcán látszik, mi van a fejükben, és a legtöbbeknek semmi - ha valami mégis, az számítás és rosszindulat.
Van, amikor annyi gyűlölet és undor folyik az ereimben, hogy érzem, ahogy éget... olyankor úgy érzem, mintha áramütés érne, mintha kirázna a hideg, épp csak ez a remegés forró, iszonyatosan forró.
Nem lepődtem meg, hogy lelökdöstek a zsámolyról, amiket én hordtam a helyére, így csak a bordásfal tetején maradt helyem.
Dia és pár barátja lebzselt idefönt, mert ugye törvényszerű, hogy minden társaságban van egy-két feketebárány - new creep on the block XD Fölmásztam hát Dia mellé, de amikor megláttam, ki ül kettővel a lány mellett, muszáj volt tétováznom.
A fiú volt az a büféből, aki visszafogta a haverját. Látszólag elmélyülten beszélgetett Dia öccsével, akivel szintén egy gimibe jártunk, csak ő a hatosztályos részbe - c-s volt, most nyolcadikas.
- Fehér vagy, mint a fal - közölte Dia, amikor felértem mellé.
- Semmi bajom - mondtam. Vajon mekkora sérülést szenvedtem volna, ha nem a zsámolyról löknek le, hanem innen, a bordásfal tetejéről? Betört volna a koponyám, igaz? Vajon annyira valószerűtlen ez?
Az avatás végül eseménytelenül telt, A Dia öccsével dumáló srác az esemény felénél lelépett ugyan, de nem sokkal könnyebbültem meg. A tömeg fájt.
Amikor vége lett, négy felé, rohantam a nőgyógyászhoz, a hajam miatt ugyebár (bár nem értem, hogy függ össze a kettő... oké, amikor nagyon ideges voltam, nem csak a hajam hullott, és ezalatt pontosan azt értem, amire gondoltok, hogy értem, de azóta felnőttem, és borotvát használok, tehát ezt a problémát megszüntettük... mondjuk).
A néni szerint, ha kipróbálnám a tablettát, és javulna tőle a helyzet, akkor biztosak lehetnénk benne, hogy hormonális eredetű a hajhullás. Ebben van logika, igaz?
"A leendő pasim imádni fog ezért" - futott át az agyamon a gondolat.
- Nem! - csúszott ki Anya száján szinte gondolkozás nélkül. - Tudja, milyen káros lehet, ha mindenféle hormont szed...
- Asszonyom, nőgyógyász vagyok, és tudom, milyen káros lehet tizenhat évesen szülni, vagy húsz évesen megkopaszodni. Akarják a magyarázatot, vagy nem?!
Így esett, hogy mától tablettát szedek... a hajamra.
Mondjuk az értendkiegészítők tömkelege mellett észre sem veszem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése