Múzeum

Megbeszéltük, hogy pénteken elmegyünk a Múzeumba, amit azóta szerencsére újra megnyitottak, és elvisszük magunkkal Íriszt is (ez mondjuk Dia ötlete volt, de megértettem, hogy kíváncsi a lányra).
Én Diával és Bencével érkeztem, Levi csak későbbre ígérte magát, mert Írisz ragaszkodott hozzá, hogy valaki kísérje oda, mert nem tudja, hol van a Múzeum, de szerintem hazudott.
Nem mondanám, hogy féltékeny voltam a gondolatra, hogy Levi egy magas, fekete szemű, jómódú lányra vár a piactéren, akinek ráadásul a haja is szebb, és több, mint nekem... na jó, de mondanám. Talán.
Mindenesetre megkérdeztem Diát, tényleg ő kérte-e Levit, hogy figyeljen rám, és képzeljétek, a válasza egy egyértelmű NEM volt!
De nem volt sok időm örömködni a hír fölött, hogy valakit tiszta szívből érdekel a hogylétem, ráadásul ez a valaki hímnemű, mert hamarosan befutott Írisz - és vele együtt két fiú és két lány, akiket többnyire nem ismertem, az egyikük arca rémlett csak a suliból, de benne sem voltam biztos.
Nem tudtam, miért jöttek, de feltűnt, hogy mind sötétebb ruhában járnak, és szegecseket viselnek, épp úgy, ahogy Dia, és most már Levi és én is. Írisz sorra bemutatta őket, azt mondták, hogy csodálják, amit teszek, és ami vagyok...
A többiek elég hamar belefeledkeztek a társalgásba, egyedül Levi vette észre, hogy nyomaszt a tömeg.
- Minden rendben? - kérdezte, és amikor lagymatagon bólintottam, szerencsére nem hitt nekem. - Kijönnél velem levegőzni?
Reszkettem a hideg udvaron, mégsem esett rosszul a hűvösség.
- Nem tudtam, hogy idecsődíti az egész kiscsoportot - mondta fojtottan Levi. Így, hogy említette, már beugrott, hogy a négy ismeretlen valóban kilencedikes.
- Nem fontos - mondtam. - Azt hiszem, szubkultúra lettem.
Ezen Levi jóízűen kacagott, ami nagyon jól esett.
- Tudod, kérdezni szeretnék tőled valamit - mondta végül, és az előbbi vidámság lassan kihunyt a szemében, és ez nagyon megrémített. - Azért hívtalak ki, nehogy felizgasd magad, és... tudod, nem kéne ennél is nagyobb biztosítási költséget csinálni a Múzeumnak.
- Csak bökd ki - javasoltam. Nem mondanám, hogy dühös voltam, kezdtem megszokni, hogy akik ismernek, egyre előzékenyebbek velem. (Ha gonosz lennék, azt mondanám, hogy féltek tőlem, de nem vagyok gonosz.)
- Mondd csak, Viola... öhm... izé. Szóval eljönnél velem a szilveszteri buliba?
Levinek igaza volt, tényleg nem lett volna jó ötlet az épületben mondania ezt.

Egy szó, mint száz félremagyarázás, Levi pénteken hazakísért, szombaton és vasárnap nagyrészt nagyon-nagyon sokat chateltünk, most, hogy szóbakerült, nem is emlékszem, hogy a chatelésen kívül mást is csináltam volna a hétvégén.
Ami különös (oké, ha olvasod ezt egy ideje, akkor nem annyira), mivel hétvégén több áramszünet is sújtotta a lakónegyedünket.
Kell még valamit mondanom? Annyira fel tud húzni, ha Levivel chatelek, hogy levágom az egész negyed hálózatát, ez talán többet mond mint akármennyi szentimentális vers.